Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

tárlat

Tavaszi zsongás a Malomban

A Fehérvári úti Malom Galériában T. Szabó Magda vidám, tavaszi képeiből nyílt kiállítás március 27-én. Köszöntőt mondott Ludányi Attila önkormányzati képviselő, citerán Kiss László játszott. A Bklub-Galéria Egyesület szervezésében látható tárlat április 23-ig várja az érdeklődőket.

Régi emlékek felülírása

Felülírás címmel láthatók Csontó Lajos legújabb alkotásai a B32 Galéria és Kultúrtérben. A képzőművész régi, elveszettnek gondolt fényképeiből emelt ki néhányat és adott nekik új értelmet.

Az Indonéz szigetvilág a B32-ben

Távoli tengerek közt címmel nyílt meg Krulik Ábel fotóművész kiállítása a B32 Galéria és Kultúrtérben március 21-én.

Templomok, tornyok, terek Újbudán

Jubileumi kiállítással ünnepli fennállását az idén tízéves 60+ Fotókör. A tárlatot Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg az Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központban március 5-én.

Pál Csaba munkái a Karinthy Szalonban

Pál Csaba Viszony című kiállítása február 26-tól látható a Karinthy Szalonban. A Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, festő, grafikus maga tartott tárlatvezetést a kiállítás megnyitóján.

Lélekkel festeni

Színek kavalkádja, pont- és vonalszerű ábrázolás jellemzi Máté Attila festményeit, amelyek Struktúrák címmel láthatók az Újbuda Galériában.

Húszéves a Godot Galéria

Kiállításokkal és programokkal ünnepli két évtizedes fennállását a Godot Galéria. A kiállítóhely 2011-ben, elsők között költözött a Bartók Béla útra.

Karikatúra kiállítás a Budai Klub Galériában

Gaál Tibor, azaz T-BOY, magyar írókat, költőket, sportolókat és más közéleti személyeket ábrázoló karikatúra kiállítása látható a Budai Klub Galériában. A tárlatot Szakolczay Lajos művészetkritikus író nyitotta meg február 14-én.

Míg élek, remélek

Drégely László alkotásaiból nyílt emlékkiállítás a B32 Galéria és Kultúrtérben február 13-án.

Feketén-fehéren

Jermakov Katalin ékszerész életművének meghatározó darabjai láthatók február 14-étől a B32 Galériában.

Ave – Stefanovits Péter kiállítása

Görög és római formák, a hatalom és a művészet szimbólumai jelennek meg Stefanovits Péter Munkácsy Mihály-díjas grafikus új tárlatán, amely február 8-áig látható a B32 Galériában.

Ezüst és selyem a B32 Galériában

Ezüstös fényű selyemképek, sálak és növényi ornamentikával készült egyedi ékszerek láthatók Abaffy Klára ékszertervező iparművész és Müller Rita textiltervező január 17-én nyíló közös kiállításán.

Tér néven folytatódik a Scheffer Galéria története

Lassan egy éve, hogy Újbuda szomorú szívvel búcsúzott Scheffer Líviától, a nevét viselő galéria alapítójától. A Scheffer Galéria mostantól Tér Galéria néven folytatja az alapító negyedszázados munkáját.

El Kazovszkij a B32 Galériában

Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg a B32-ben az Ajándék című El Kazovszkij-kiállítás. A magángyűjtők kezében lévő műveket felvonultató tárlaton számos ismert El Kazovszkij-alkotás mellett szellemi rokonnak tartott magyar festők képei várják a közönséget.

Oldalak