Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

tárlat

A KÖZÉP a Műcsarnokban

Még egy héting lehet megtekinteni azt a kiállítás a Műcsarnokban, amellyel fennállásának 70-ik évfordulóját ünnepli a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszéke, a KÖZÉP.

Udvarhelyi Zsuzsanna festményei a Gellértben

A Magyar Fürdőkultúra Napján, október 8-án mutatta be alkotásait Udvarhelyi Zsuzsanna a Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda aulájában. A szecesszió egyik jelentős kortárs képviselőjének Zsud-Aqua című kiállítása december 15-ig látható.

Csodák galériája gyerekek alkotásaiból a B32-ben

Harmadszor szerveztek tehetségkutató tábort Soltvadkerten újbudai iskolásoknak, a táborozást idén is az önkormányzat támogatta. A program záróünnepségét a B32 Galéria és Kultúrtérben rendezték, ahol a táborlakók képeiből, alkotásaiból nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők.

Üvegplexi csodák a B32-ben

Október 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők Bartha Ágnes ötvösművész kiállítását a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Magasból épülő város

Olajfestmények, grafikák és egy különleges képinstalláció látható Kondor Attila festőművész kiállításán a B32 Galéria és Kultúrtérben.

A Budapesti Metropolitan Egyetem Tárlata a B32 Galériában

Az őszi szezonra a B32 Galéria és Kultúrtér a Budapesti Metropolitan Egyetem vizuális kommunikáció, elektronikus ábrázolás, képi ábrázolás és tervezőgrafika szakán tanuló vagy már ott végzett ifjú művészek alkotásaiból álló tárlattal nyitotta meg kapuit.

Amerikai-magyar művész képei a Malom Galériában

Fény és árnyék címmel nyílt kiállítás a Malom Galériában a Los Angeles-ben élő Kékessyné Isoz Gertrúd festőművész alkotásaiból július 20-án. A tárlatot a Bklub-Galéria Egyesület rendezte, a megnyitón a nyaralási időszak ellenére is nagy volt az érdeklődés.

Médiumok között - Kiállítás a B32-ben

A nyelv nem megbízható eszköz címen nyílt kiállítás a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakos munkáiból a B32 Galéria és Kultúrtérben június 29-én. Az intermédia, azaz a médiumok közötti művészetet kutató, használó csapatnak ezúttal nem vezetője, hanem egyenrangú résztvevője volt a szak két tanára, Kaszás Tamás és Szegedy-Maszák Zoltán.

Nótaszó és kiállítás a Kenderes jubileumán

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Kenderes Idősek Klubja június 15-én. Az eseményen Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is részt vett, átadták az épület felújított vizesblokkját is.

A Könyvhét szellemi atyjára emlékeztek

Megkoszorúzták Supka Géza az Ünnepi Könyvhét szellemi atyjának emléktábláját június 9-én. A 13. Újbudai Ünnepi könyvhéten megjelent az író egy korábbi kézirata, és kiállítás is nyílt írásaiból, tárgyaiból.

Bakos István legjobb plakátjai a B32 Galériában

Bakos István tervezőgrafikus munkáiból nyílt nemrég plakátkiállítás a B32 Galéria és Kultúrtérben. Az eseményt Keppel Márton művészettörténész nyitotta meg, a tárlat az idén 75 éves alkotó teljes életművét felöleli.

Don-kanyar, fényképek, Vöröskereszt

Második világháborús zsidó munkatáborosokról, vasúti sínek melletti kéregetőkről, kórházi hadisebesültekről készített fotókiállítást nyitott meg Farkas Krisztina képviselő az Albertfalvi Közösségi Házban. A képeken a Magyar Vöröskereszt által működtetett, Don-kanyart is megjárt kórházvonat útját örökítette meg Reményi József, egykori tiszt. A Magyar Vöröskereszt a tárlat megnyitójának napján ünnepelte fennállásának 135-ik évfordulóját.

Fotó vagy képzőművészeti alkotás?

Azúrszürke címmel nyílt Szamódy Zsolt Olaf fotóművész képeiből kiállítás a B32 Galériában. Az idén 60 éves alkotó teljes életművét bemutatja a tárlat.

Oldalak