Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

testületi ülés

120 nap után újra üléseztek a képviselők  

Hosszú kényszerű kihagyás után június 25-én tartotta meg soron következő ülését Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete. Az egybegyűltek több mint nyolc órán át tanácskoztak, harminchárom nyílt és egy zárt ülésen tárgyalt ügyben döntöttek.

Megtartották az év utolsó testületi ülését Újbudán  
 

December 19-én, rendes ülés keretében több fontos kérdésben is döntést hozott Újbuda képviselő-testülete. Sürgősségi eljárásban többek között azt a javaslatot is elfogadták, amely a Hamzsabégi sétány védelmét és annak zöldövezeti besorolását kezdeményezi, valamint döntöttek arról is, hogy az Újbudán működő szakkollégiumokat pályázati rendszerben támogatják. A testület határozott a „Családbarát Vállalkozás Újbuda” és a „Felelős Vállalkozás Újbuda” díjak odaítéléséről is: a díjakat az önkormányzat újévi rendezvényén adják majd át a nyerteseknek.

Új alpolgármestereket választott a képviselő-testület  
 

Újbuda képviselő-testülete László Imre polgármester kezdeményezésére rendkívüli ülést tartott október 31-én. Megalakultak az új frakciók és bizottságok, megválasztották az alpolgármestereket és tanácsnokokat, és egy fővárosi terület elővásárlásával kapcsolatban is döntött a testület.

Letette az esküt a kerület új képviselő-testülete és polgármestere  
 

Október 24-én tartotta Újbuda Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselő-testülete alakuló ülését, amelyen a képviselők teljes létszámban, mind a huszonöten megjelentek. Az ünnepélyes eskütételek után László Imre polgármester röviden ismertette programját, és a testület megkezdte a munkát.

Négy új gyógyszertár létesülhet Újbudán  

Patikapályázatok kiírását kezdeményezi a kerület, együttműködési megállapodást kötnek a Korai Fejlesztő Alapítvánnyal, nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával enyhítenék az önkormányzati intézményekben jelentkező munkaerőhiányt. Egyebek mellett ezekről döntöttek a képviselők a 2014–2019-es ciklus utolsó testületi ülésén, amelyen Simicskó István országgyűlési képviselő is részt vett.

Klímastratégiáról és bölcsődei fejlesztésről is döntöttek a képviselők  

A képviselő-testület június 13-i ülése az „Újbuda környezetének védelméért” elismerő címek átadásával kezdődött. A kitüntetést ez évben Dékány Krisztina, az Újbudai Dúdoló Bölcsőde vezetője és Kremnicsán János, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa vehette át Hoffmann Tamás polgármestertől.

Testületi ülés: bővítik a Törcsvár utcai óvodát  

Mind a rendőrkapitány, mind a tűzoltóparancsnok beszámolóját elfogadták a képviselő-testület márciusi ülésén. A grémium döntött egy leendő ifjúsági központról Örmezőn, pályázatokon való részvételről és az óvodai álláshelyek számának emeléséről is.

Tovább bővülhetnek a bölcsődék  
 

Újbuda Önkormányzata részt vesz a „Bölcsődei fejlesztési program”, valamint a „Szolgáltató Önkormányzat Díj” pályázaton. Többek közt ezekről született döntés a képviselő-testület február 26-ai ülésén.

Elfogadták Újbuda idei költségvetését  

A képviselő-testület idei első, január 17-i ülésén elfogadta a kerület 2019. évi költségvetését, melynek bevételi és kiadási főösszege 27,8 milliárd forint.

Oldalak