Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 16. hétfő, Edit

Újbuda Prizma Nonprofit Kft.

Folytatódott a vízosztás Újbudán  

Az augusztus 1-ről elrendelt hőségriadó kihirdetését követően folytatódott a vízosztás a kerületben az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében, Újbuda Önkormányzata támogatásával.

Álláskeresési tréning 50 év felettieknek  

Ötven éven felüliek is könnyen álláshoz juthatnak az önkormányzat és az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. között köttetett, és az 50+ programon belül indult együttműködés segítségével.

Újbuda felkészül a télre  

Az utcákról eltakarították a lehullott és elszáradt faleveleket, az avart több helyen kupacba szedték, majd elszállították az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. szakemberei. Az önkormányzattal közösen megszervezett „Tisztaságot Újbudán!" nagytakarítási akció véget ért, a kerület felkészül a télre.

Zeolit tartalmú jégoldó zsákok az Újbuda Prizmánál  

A 346/2008. (XII.30.) Kormányrendelet szerint a fák védelme érdekében 2010-től nem lehet sózni a járdákat, ezért az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. is zeolit tartalmú jégoldó zsákokat ajánl síkosságmentesítésre.

Útfelújítási munkák a kerületben  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. közlése szerint az út- és közműépítő divíziója az utóbbi időszakban kerületi út-, járda-, parkolójavítási, illetve -karbantartási munkákat végzett.

Hőség: vízosztás és párakapu a kerületben  

Vízosztással és párakapuk kihelyezésével enyhíti a lakosság hőségérzetét Újbuda Önkormányzata a legnagyobb melegben. Hétfőn 11 és 15 óra között a kertület két pontján, a Bikás Parkban és a Móricz Zsigmond körtéren osztják a fél literes palackokat az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. munkatársai, akció a hőhullám elvonulásáig tart.

Felhívás parkoló üzemeltetésére  

Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának tulajdonában lévő, Gazdagréti és Őrmezei parkolók üzemeltetésére 2016. március 1. napjától 2017. február 28. napjáig tartó határozott időtartamra.

Megnyílt az Újbuda Társasházkezelő Iroda  

A Bartók Béla út 79. szám alatt nyilt meg az Újbuda Társasházkezelő Iroda, amelynek működtetését az Önkormányzat tulajdonában álló Újbuda Prizma Nonprofit Kft. végzi.

Ötödször rendeztek állásbörzét kerületieknek  

Ezernél is több állást kínáltak a munkaadók a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. és az önkormányzat által ötödik alkalommal rendezett állásbörzén. Az együttműködés sikeres, cél mégis a börzék visszaszorítása, mivel az a munkanélküliség megszűnését jelentené a kerületben.

Nő a rehabilitációs foglalkoztatás támogatása  

Jövőre több mint 5 milliárd forinttal nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szánt állami támogatás – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón Lőrincz Gergely, a vállalat igazgatója elmondta, a kormány 5 éves rehabilitációs programjának köszönhetően a cégnél jelenleg csaknem 200 fő dolgozik.

Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda  

Rugalmas munkahelyek, családbarát Újbuda

Családbarát szemléletformáló programjának végéhez közeledik Újbuda Önkormányzata. Az elmúlt két évben a munka és a magánélet összehangolására irányuló komplex projektben az önkormányzat és konzorciumi partnerei válaszokat kerestek például a kisgyermekes szülők igényeire a munkaerőpiacon.

Folytatódnak a Prizma felzárkóztató képzései  

Folytatódnak a Prizma felzárkóztató képzései

A nagy sikerre való tekintettel folytatják az Újbuda Prizma Állásközvetítő Iroda álláskeresők részére ősszel újraindított német nyelvtanfolyamot, így az itt végzettek - eggyel magasabb szinten - újabb nyolc alkalmas képzésen mélyíthetik el tudásukat.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×