Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Bővült a támogatottak köre

Két tannyelvű lesz a Bárdos, új képviselő került a testületbe, kiigazították a háziorvosi körzeteket, könnyítették a segélyek jövedelmi feltételeit, elindítják a BME sporttelep megvételének folyamatát. Egyebek mellett ezekben a kérdésekben döntött márciusi ülésén Újbuda képviselő-testülete.
(!! A cikkben új tartalom a BME-vel kapcsolatban.)

Gógl Álmos külföldi elfoglaltsága miatt lemondott testületi tagságáról, helyére, az MSZP frakciójába Molnár Sándor került.

Az ülés elején a képviselők alapos mérlegelés után elfogadták a rendőrség, a tűzőrség és a közterület-felügyelet beszámolóját az elmúlt évről. Balázs Norbert kerületi rendőrkapitány elmondta, hogy Újbuda a harmadik legtöbb intézkedést igénylő kerület. A kapitány szerint sokat segít a munkában a hamarosan bővülő térfigyelő rendszer, azonban a központi források nem elegendők az ideális kapacitáshoz. A BRFK például dologi kiadásokra az 1998-as keret felét költheti 2010-ben.

A képviselők elfogadták a háziorvosi és fogászati ellátás körzeteinek kiigazítását, így a körzethatárok a lakók számával arányosan átrendeződnek. A változatlan nyugdíjminimum, ugyanakkor a nyugdíjak, valamint a minimálbér emelkedése miatt korrigálni kellett a rászorulók segélyezésének jövedelmi feltételeit. Például az átmeneti segély, a helyi lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás esetében a jövedelemhatár 57 ezer forintról 60 ezer forintra emelkedett.

A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert arra, hogy kezdje meg a Budapesti Műszaki Egyetem Hauszmann Alajos utcai sporttelepe megvásárlásának előkészítését. Az ülésen jelen volt Andor György, a BME rektor-helyettese, aki beszámolt arról, hogy az egyetem számára sürgős, hogy az adás-vétel mielőbb lebonyolódjék, mert az egyetemi sport ügyét rövid időn belül szeretnék rendezni a Bertalan Lajos és a Bogdánfy utcai sportlétesítmények fejlesztésével. (Itt jegyezzük meg, hogy az Újbuda újság legfrissebb számában ugyanezen tudósításunk címében tévesen tényként közöltük, hogy Újbuda átveszi a BME-t. Egyelőre tehát a testület felhatalmazta a polgármestert a tárgyalásokra. A tévedésért az olvasók elnézését kérjük.)

A testület jóváhagyta az Önkormányzat új Környezetvédelmi Programját, amely egyebek mellett a zöldterületek védelmére, a szelektív hulladékgyűjtés bővítésére, a védelemre szoruló tájegységekre, a környezetkímélő energiafelhasználásra és a környezettudatos nevelésre koncentrál.

A képviselők egyhangúlag megszavazták, hogy a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban a következő tanévtől bevezessék a két tannyelvű oktatást.

A testületi ülés után az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli testületi ülés határozatképtelenség miatt elmaradt, mivel a szocialista és szabaddemokrata képviselők nem jelentek meg az ülésen, lapunk úgy tudja, azért, mert elvi kifogásuk volt a téma újbóli napirendre vételével kapcsolatban. A Budaörsi út, Bajmóci utca, Holdvilág utca által határolt terület szabályozási tervét így most sem vonták vissza, ami lehetővé teszi, hogy a jövőben ezen a területen egy iszlám kulturális és vallási központ épüljön.