Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Elbúcsúzott a rendőrkapitány, esküt tett a jegyző

Szerencsésnek érezhették magukat azok a képviselők, akik jelen voltak a testület július 28-ai rendkívüli ülésén. Ők - a hiányzókkal ellentétben - legalább nem az akkor már második hete tartó "őszben" töltötték szabadságukat. Az itthon maradók a napirenden belül kilenc pontot nyilvános, míg két pontot zárt ülés keretében tárgyaltak.

Napirend előtt kért és kapott szót Balázs Norbert alezredes, a XI. kerületi Rendőrkapitányság eddigi vezetője, aki bejelentette, hogy augusztus 1-jétől leszerel, és a továbbiakban a civil szférában kíván dolgozni. Munkáját és helytállását Hoffmann Tamás polgármester mellett valamennyi frakció megköszönte. Ezt követően Horti István jegyzői eskütételére került sor. A nyilvánosan tárgyalt napirendi pontok többsége az Önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő cégek alapító okiratainak módosításáról szólt. Az ülésen először az ötödikként tárgyalt pont váltott ki némi vitát, ám az ellenzék ez esetben sem az előterjesztés tartalmi részét kifogásolta. Farkasné Kéri Katalin (MSZP) azért javasolta a Hauszmann utcai sporttelep és egyéb sportcélú létesítmények üzemeltetési szerződése című pont napirendről való levételét, mert azt az illetékes szakbizottságok előzetesen nem tárgyalták. Válaszában mind a polgármester, mind Jelen Tamás alpolgármester arra hivatkozott, hogy az üzemeltetés biztonsága, illetve a különböző, megkötés előtt álló szerződések érdekében mihamarabb dönteni kell az ügyben. A végül nagy többséggel megszavazott kétpontos határozati javaslat értelmében az Önkormányzat üzemeltetési szerződést kötött az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.-vel a Hauszmann Alajos utca 5. és a Kővirág sor 113. szám alatti sporttelepek, valamint a Hunyadi Mátyás úti Klubépület 250 nm nagyságú része használatának és hasznosításának biztosítása érdekében. Amint arról korábban lapunk is beszámolt, a képviselő-testület a júniusi rendes ülésen döntött az óvodai férőhelyek számának emeléséről. A korábbi határozat szerint a csoportbővítés egyik lehetséges helyszínének a Kanizsai utca 2-10. szám alatti épület tűnt alkalmasnak. A hatósági engedélyeztetések során azonban olyan problémák merültek fel, amelyek megoldása ellehetetlenítené a beruházást. Ezért új helyszín kijelölése vált szükségessé, a megoldást most a több éve üresen álló Albert utca 26. szám alatti, egykor bölcsődeként üzemelő épület átalakításában találták meg. A rekonstrukció után itt három új óvodai csoport megnyitására, illetve tornaszoba és játszóudvar kialakítására nyílik majd lehetőség. A szavazás előtt Bajomi Iván képviselő írásban nyújtott be módosító javaslatot, melynek értelmében az Önkormányzatnak hosszú távú stratégiát kell kidolgoznia az óvodai férőhelyek számának bővítéséről. Az LMP-s indítványt Molnár László alpolgármester befogadta.