Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Óvodák és iskolák igazgatójáról döntöttek a képviselők

A megszokottnál nagyobb érdeklődés mellett kezdődött az újbudai képviselő-testület ülése, az oktatási intézmények vezetőiről szóló napirend tárgyalására szülők és pedagógusok is kíváncsiak voltak. Az ülésteremben a Farkasréti Általános Iskola iskolaszékének delegációja táblákkal demonstrált az intézmény igazgatója ellen.

A testületi ülés napirendjei előtt a Fidesz frakcióvezetője, Kupper András felolvasta a Farkasréti Általános Iskola iskolaszékének levelét és egyúttal feltette a kérdést a polgármesternek, miért csúszik az igazgató elleni fegyelmi eljárás ügyének napirendre tűzése. A levelet aláíró szülők úgy fogalmaztak, hogy szerintük az igazgató pénzügyi, szakmai és erkölcsi visszaélései miatt szükség lenne az önkormányzat fellépésére.

A polgármester azzal nyugtatta meg a jelenlévőket, hogy ebben az ügyben már elindultak a tárgyalások és a vizsgálódások és, hogy az oktatási bizottság álláspontját figyelembe véve dönt majd a testület a további intézkedésről, ha azok szükségesnek látszanak.

Az ülés a kerületi rendőrkapitány beszámolójával folytatódott. Balázs Norbert elmondta, hogy a megváltozott gazdasági körülmények okán újraszámolták azt a támogatási összeget, amelyre ahhoz van szükség, hogy megtartsák a kerületben szolgáló rendőröket.

Jankó István fideszes képviselő a Fadrusz utcai bűncselekményről kérdezte Balázs Norbertet, ezen a helyszínen ugyanis a közelmúltban 9 autót öntöttek le kromofággal. Mint kiderült, a térfigyelő kamerák felvételein nem látszik semmi, ami közelebb vinne a felderítéshez, és a környéken lakóktól sem tudott meg semmi használhatót a rendőrség.

A képviselő-testület kerületi óvodák és iskolák igazgatóiról döntött. Az Alsóhegy Utcai Óvodában Nagy Ervinnét, a Bükköny Óvodában Khoórné Rápolthy Beátát, a Keveháza Utcai Óvodában Tóth Ildikót bízták meg az intézmény vezetésével. A Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium igazgatói posztjára Kerekes Jánost, a Törökugrató Általános Iskolába Fretyánné Kozma Évát nevezték ki 2014-ig. Az illetékes bizottság javaslatának megfelelően a Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatói posztját újra megpályáztatja az önkormányzat. Az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója továbbra is Gyurcsó Gyuláné lesz.