60+ Médiaműhely: Mint a filmeken?
Az utóbbi években jó néhányszor olvashattuk az újságokban, hogy egy-egy bűnügy kapcsán magánnyomozók is tevékenykedtek. A különböző televíziós csatornákon bepillanthattunk a külföldi magánnyomozók életébe is.
Az utóbbi években jó néhányszor olvashattuk az újságokban, hogy egy-egy bűnügy kapcsán magánnyomozók is tevékenykedtek. A különböző televíziós csatornákon bepillanthattunk a külföldi magánnyomozók életébe is.
Mint arról már az Újbuda Média többször beszámolt, egy kormányrendelet értelmében 2010. január 01-től a fák védelme érdekében a járdák síkosság mentesítését nem lehet hagyományos sóval végezni. A környezetbarát megoldás érdekében Újbuda Önkormányzata ezúttal is segíti a kerület lakóit.
Tudta Ön, hogy a Móricz Zsigmond körtéren álló köveket hivatalosan utcabútornak nevezik? Bizony, utcabútor! Nem szobor!
Nem vagyok egyedül, akit sokszor bosszant, hogy léptem nyomon 'Letegeznek'. Gondolom más is van így ezzel! Sokszor bosszant, hogy fiatalok, öregebbek elfelejtenek időnként kulturáltan viselkedni.
Az EU soros elnökség hivatalos rendezvényeként kerül sor immár harmadszor erre a találkozóra. A központi téma ezúttal a védekezés, alkalmazkodás. Az esemény fővédnöke Jakab István, az Országgyűlés alelnöke.
A pályázatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoportjának kérjük benyújtani.
'Földmentő akció' - A Klíma Klub Január 18-án (kedd) békés, látványos felvonulást szervez a Lánchídon 16:30-as kezdettel, melynek célja figyelemfelkeltés a klímaváltozás mindenkit érintő hatásaira.
A légszennyezettségi állapotot mérő műszerek ellenőrzött adatai alapján a kisméretű szállópor még két helyen, Budatéténynél és a XV. kerületi Kőrakás parknál is meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. A riasztási küszöbértéket viszont egyetlen mérőállomáson sem lépte túl a szállópor koncentrációja így Budapesten továbbra sem kell elrendelni a szmogriadó riasztási fokozatát – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
A pályázatra jelentkezni a részletes pályázati kiírás mellékletét képező jelentkezési lapon lehet.
Köllő Miklós, pantomimművész, koreográfus-rendező 2010-ben - a kerület napján - vehette át a díszpolgári oklevelet. A pantomimról, a Budavári Panoptikumról és a Tarka Színpadról beszélgettünk egy kávé mellett.
Tauber Zoltán az első paralimpikon asztaliteniszező - kiemelkedő sportszakmai tevékenységének elismeréseként - a kerület napján (2010. november 11-én) vehette át az 'Újbuda sportjáért' életmű díjat.
Több mint 260 millió forintos EU-támogatásból jelentős felújítási és fejlesztési munkák kezdődtek 2010 nyarától a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétumában.
Jó pár hónapja egy hírre kaptam fel a fejem. Új Alkotmányunk lesz! Új? Miért? A régivel mi a baj? Elavult? Kicsit böngészve az interneten ráleltem egy érdekességre! Arról olvastam, hogy alaptörvényünk ideiglenes!
Egy 'véletlennek' köszönhetően született meg Sárdi Mária könyve, a Kisláy a pokolban. A véletlennek nagy szerepe volt abban, hogy a regényből egy monodráma lett, melyet Kriszt László 'álmodott' színpadra.
Azt mindenki pontosan tudja, hogy mekkora a lábmérete, ökológiai lábnyomáról azonban többségünknek fogalma sincs. Az ökológiai lábnyom azt a képzeletbeli földterületet jelenti, amely alkalmas arra, hogy az adott embert az adott életvitelével és keletkező hulladékával együtt eltartsa. A Humusz Szövetség "Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet!" szlogennel fémjelzett Nulla Hulladék Heti kampányához a Budapesti Művelődési Központ is csatlakozott.