A "Tisztaságot Újbudán" programba idén olyan területeket is becsatoltunk, ahová eddig nem jutottak el munkatársaink - tájékoztatott a kibővített akció részleteiről Lőrincz Gergely, az Újbuda Prizma ügyvezetője. Ennek értelmében Szentimrevárost, Sashegyet, és Albertfalvát is megtisztítják, így lényegében a kerület lakott belterületi részeibe mindenhová eljutnak a parkfenntartó munkatársai. A március 21- április 21-ig tartó munkálatokba ezúttal a lakosságot is bevonnák.
Újbuda polgármestere és a Prizma arra kéri a kerületieket, mindenki tisztítsa meg saját háza kertjét, portáját, vagy az ajtaja előtti utcarészt. A zöldhulladék összegyűjtéséhez az Újbuda Prizma ingyenes zsákokat bocsát a lakók rendelkezésére, melyeket a cég Hamzsabégi út 60. szám alatti telephelyén lehet átvenni. Az önkormányzat felhívása szerint civil szervezetek, egyházak és intézmények jelentkezését is várják, hogy szervezetten vegyenek részt a kerület megszépítésében.
A vállalat munkatársai a veszélyes hulladékokat is összegyűjtik. Az elektronikai szemetet, vegyszereket, régi festékeket, akkumulátorokat, és elemeket idén öt helyszínen adhatják le a lakók. A gyűjtés időpontja: április 16. szombat 10-12 óra között. Az Újbuda Prizma konténereket is kihelyez a hulladékok könnyebb elhelyezése érdekében.