Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 18. szerda, Diána

Molnár Gyula, Újbuda polgármesterének közleménye

A felelős politizálás minden képviselő kötelessége.

A Fidesz vezette jobboldal kihasználta azt a pillanatot, amikor egy képviselő családi okokra hivatkozva nem tudott részt venni a testületi ülésen, így azzal hogy ők nem szavaztak, határozatképtelenné tették a testületi ülést.

 

Mindenkinek szíve joga ilyen döntést hozni, de ezt nem lenne szabad indulatokból, szűken vett politikai hangulattól vezérelve tenni. Ezzel komoly károkat okoztak a kerület polgárainak, hiszen így nem tudta a testület elfogadni a szociális támogatottak körének bővítését, megakadályozták több ezer ember gyógyszer-támogatását. A mai ülésen biztosítottunk volna a József Attila Gimnázium és a Weiner Leó Zeneiskola hosszú távú működését is.

 

Nem tudta elfogadni a testület azt a döntést, amely lehetővé tette volna a kerület iskoláiban, óvodáiban új sportkertek építését, és közel 70 ezer forintos támogatást nyújtott volna a kerület közalkalmazottainak

 

Továbbra is fenntartom azon kezdeményezésemet, hogy a kerület minden olyan politikai ereje, aki valóban tenni akar a kerületért, az itt élőkért, vegyen részt az Újbudai Minimum, a következő évek alapvető fejlesztéseit meghatározó akcióterv kidolgozásában.

 

A kerületi Fidesz április 29-én a testületi ülésen újból részt vehet a kerületi munkában, és elfogadhatja a kerület lakóinak fontos határozatokat.

 

Úgy vélem, hogy a kerület lakói vannak olyan bölcsek, hogy tudják: a bomlasztás, vagy a tervezett, a kerületiek érdekében folytatott fejlesztő munka szolgálja-e jobban érdekeiket.

 

Molnár Gyula, Újbuda polgármester (2008. 04. 17.)

LEGFRISSEBB
×