Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Ügyészségi vizsgálat a választás előtti héten

Pár nappal az önkormányzati választások előtt Lakos Imre újbudai alpolgármester és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere ellen is eljárást indított az ügyészség a Lágymányosi öböl egyik ingatlaneladásával kapcsolatban. Azt, hogy az 1000 napja folyó vizsgálat miért éppen most jutott el erre a pontra, többen furcsa véletlennek tartják. A tegnap esti és mai híradások azonban nem pontosan foglalták össze az ügyben eddig történteket. A polgármester ugyanis azért nem jelent meg az idézésre, mert nem kapta meg az erről szóló levelet. Részletek ITT!

Tegnap Molnár Gyula polgármester a következő közleményt adta ki:

Ha egy állami telek értékesítése ügyében, amely a Dombovári-Budafoki út sarkán van, több mint ezer napja folyó vizsgálat a választások előtt négy nappal jut el abba a stádiumba, hogy egy esélyes polgármester-jelöltet az ügyészségre kell hívni, a helyettesét pedig meggyanúsítani, akkor az önmagáért beszél, és nem kívánom kommentálni.

Megdöbbentő, hogy a Hír Tv riporterétől kell megtudnom, hogy az ügyészség ebben az ügyben kíván meghallgatni, a Magyar Hírlapban pedig már az időpontot is olvashattam. Én a mai napig hivatalosan nem értesültem sem a meghallgatás témájáról, sem pedig annak időpontjáról.

(A sajtónak később nyilatkozva Molnár Gyula elmondta : tudja, hogy kapott az ügyészségtől egy tértivevényes levelet, de azért vett ki szabadságot, hogy kampányfeladatait el tudja látni, emiatt eddig nem volt ideje átvenni a levelet, így nem tudta, hogy mi szerepelt benne. A szerk. )

A Kopaszi-gát ügyét egyébként mind a rendőrség, mind pedig az ügyészség lezárta. A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az igazságügyi ingatlanszakértő bevonásával tartó nyomozást, a Fővárosi Főügyészség is megvizsgálta az ügyet, és megalapozatlannak minősítette Schneller Domokos fideszes képviselő állításait.

A főügyészség leszögezte: 'A Lágymányosi-öböl fejlesztése során sem Molnár Gyula polgármester, sem az újbudai városvezetés nem követett el hivatali visszaélést és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést. Az önkormányzati földterületekkel törvényesen, a kerület érdekében eljárva, a képviselő-testület felhatalmazásával gazdálkodtak.'

Eddig a közlemény.

A polgármester a választások előtti hétre kivette szabadságát, hogy a hajrában csak a kampánnyal és a választók mozgósításával tudjon foglalkozni. A keddi napon pedig éppen a délutáni, Civil Fórum által szervezett polgármester jelölti vitára készült, amikor munkatársai arról tájékoztatták, hogy a hivatalában személyesen jelent meg Fazekas Géza, az Ügyészség szóvivője, hogy átadjon neki egy levelet. Molnár Gyula természetesen azonnal bement a hivatalba, átvette a borítékot, amelyben egy hétfőre szóló idézés volt.

A polgármester kijelentette: elmegy a megjelölt időpontban és együttműködik a hatósággal. Az ügy, amiről szó van, nem új keletű. Egy 2007-es feljelentés nyomán jutott mostanra ide el az ügyészségi vizsgálat.

Tegnap újságíróknak nyilatkozva a polgármester így fogalmazott: 'Több mint hatezer döntést hoztunk az elmúlt években, és ezekből csak hármat vitatnak. Az említett ügyben már ezer napja nyomoznak, szerintem magáért beszél, hogy épp a választás előtt pár nappal jutott erre az eredményre az ügyészség. Egyébként az ügyletek során semmilyen vagyoni hátrány az önkormányzatot nem érte, mindenben jogszerűen és erkölcsösen jártunk el.'

Arra az újságírói kérdésre, hogy igaz-e az a híresztelés, amely szerint pár nappal korábban politikai ellenfeleitől figyelmeztetést kapott, hogy az ügyészség meg fogja gyanúsítani, a polgármester nem kívánt érdemben válaszolni, mindössze annyit mondott: 'az időzítés magáért beszél'.