Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Kelenvölgyi Közösségi Ház

Színház és rock koncert egy előadáson

A Kelenvölgyi Közösségi Ház izgalmas, kísérletező színházi előadásnak adott otthont. A frissen alakult társulat a koncertet és a színházi előadást házasította össze, a szerelmi történet közben pedig éles társadalomkritikának lehetünk tanúi.

Kivételes ünnep Kelenvölgyben

Az MKM Férfikórus adott ünnepi koncertet a Kelenvölgyi Közösségi Házban fennállásának 75. évfordulója alakalmából.

Kelenvölgyi Közösségi Ház - Új terveket vár a Fidesz

Újra kell gondolni a Kelenvölgyi Közösségi Ház terveit a kerületi Fidesz frakcióvezetője szerint, mert a jelenlegi elképzelés ellen egyre erőteljesebben tiltakozik a környéken lakók egy csoportja. Egy tegnap esti, indulatoktól sem mentes lakossági fórum kapcsán Kupper András új megoldást javasol.

Leállított építkezés

Felfüggesztette a Kelenvölgyi közösségi ház építését Molnár Gyula polgármester. A döntés oka az, hogy megváltoztak a hitelfelvételi lehetőségek, valamint a kelenvölgyiek egy része idegenkedik az új közösségi ház terveitől.

Egyedülálló partnervárosi kórustalálkozó a Szent Margit Gimnáziumban

Első alkalommal rendezték meg a partnervárosi kórustalálkozót, melynek célja az volt, hogy a települések művészeti csoportjai között alakuljon ki közvetlen ismeretség és együttműködés. Napjainkban -méltatlanul- mellőzik a kóruséneklést és többek között ezen is szeretnének változtatni a szervezők.

Az utolsó pillanat

Turek Mikós előadásait már ismerheti az újbudai színházszerető közönség. Három részes monodrámáját Faludy Györgyről, József Attiláról és Radnóti Miklósról több kerületi kulturális intézményben is bemutatta.

Új hely a kultúrának

2006-ban merült fel az az ötlet, hogy az önkormányzat hozzon létre a kelenvölgyiek számára egy többfunkciós feladatot ellátó épületet. Ebben az épületben kapna helyet a közösségi ház, az idősek otthona, a könyvtár és a posta.

Autómodellek Újbudán

Március 30-án rendezték meg a 15. Kelenvölgyi Autómodell Kiállítást a Kelenvölgyi Közösségi Házban, ahol több, mint 3000 modellt mutattak be.

2007 első lakossági fóruma Kelenvölgyben

Február 20-án délután öt órakor megtelt a Kelenvölgyi Közösségi Ház nagyterme, ugyanis megtartotta az év első lakossági fórumát Molnár Gyula polgármester és Simon Károly egyéni képviselő.

Oldalak