Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 28. kedd, Emil, Csanád

60+ Médiaműhely

60+ Médiaműhely: Pannika néni  

A harmadik emelet jólelkű lakója Pannika néni. Hozzá bármikor be lehet térni egy kis eszmecserére. Kora ellenére tiszta észjárású, legproblémásabb ügyekben is a dolgok mögé néz, meglátja az igazságot, a valós tényeket.

60+ Médiaműhely: 'Kálvin csillag' az Ildikó téren  

Kelenföldön, a lakótelep nagy házai között szerényen bújik meg egy különös alakú épület. Évek óta nézegettem messziről. Egyik sétám alkalmával megint megcsodáltam a 'fura' építményt és ekkor vettem észre, hogy egy templomban gyönyörködöm.

60+ Médiaműhely: 'Éhe a szónak'

Pár héttel ezelőtt, amikor a Lehetőség Házában jártam, felfigyeltem egy plakátra. Színházba invitálta a hajléktalanszálló lakóit. Nagyon meglepődtem! Színházi előadás a hajléktalanoknak? Az előadást már lekéstem, de megkerestem a Kazán István Kamaraszínház igazgatóját, Kriszt Lászlót, hogy erről a nem mindennapi előadásról beszélgessek vele.

60+ Médiaműhely: Két év?!

Ha meghallja a hajléktalan szót, Önnek mi jut eszébe legelőször? Igen, hallom a választ! Azt is tudom, hogy az év bizonyos szakaszában - télen - másként is gondolunk rájuk. Akkor több segítséget kapnak. A téli hidegek elmúltával azonban visszatérünk a sztereotípiákhoz!

60+ Médiaműhely: Sorozatzáró

Egyszer minden sorozat a végére ér, így az enyém is. Önök eddig huszonhat kiváló embert ismerhettek meg. 1991-től napjainkig harmincan kapták meg a díszpolgári oklevelet. Szerettem volna hiánytalanul bemutatni őket, de nem sikerült.

60+ Médiaműhely: Mementó  

1992-ben a Batonai fivérek - László és István - mellett Varga József lett kerületünk díszpolgára (posztumusz), az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételért.

60+ Médiaműhely: 5 perc Bodrogi Gyulával  

2005-től Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét kerületünk díszpolgáraként is számon tartjuk. Nem kell Önöknek bemutatni, hiszen több évtizede nyomon kísérhetjük pályáját. Ismerjük, szeretjük. 52 éve lépett először a közönség elé. Számtalan filmtekercs őrzi drámai és humoros alakításait. Rendez, játszik, ír nekünk- a közönségnek.

60+ Médiaműhely: Ajándék Frankfurtból  

1991-ben Horst Wellmann úr kapta meg kerületünk díszpolgári oklevelét - a kerület fejlesztéséért. Szerettem volna bemutatni Önöknek Wellman urat, de több hónapos munkám ellenére sem tudtam felvenni a kapcsolatot családjával. Wellmann úr már sajnos nem él, egykori cége is megszűnt. Bezárt a Petzval utcai Wega öntöde.

60+ Médiaműhely: 'Mindent a focinak köszönhetek'  

Grosics Gyula 2000-ban lett kerületünk díszpolgára. Róla mindenki mindent tud, mindenkiben él egy kép - bevallom bennem is. Kissé félve mentem az interjúra. Mit fogok kérdezni, mi az, amit még nem mondott el eddig - ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben.

60+ Médiaműhely: Scarpiától a katedráig  

Sólyom-Nagy Sándor operaénekes 1997-től kerületünk díszpolgára. Pályája 1966-ban kezdődött, miután megkapta operaénekesi és művésztanári diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A Magyar Állami Operaházban Scarpia szerepét énekelte legelőször. Pályafutását 86 szerep és több mint 50 főszerep fémjelzi.

60+ Médiaműhely: Herr Fischer  

Hans-Peter Fischer Stuttgart Bad Canstatt elöljárójaként, - a testvérvárosi kapcsolatok érdekében kifejtett kimagasló munkájának elismeréseként - 2006-ban lett kerületünk díszpolgára. Az oklevelet nyugdíjba vonulása után, 2006. november 11-én, a Kerület Napján vette át.

60+ Médiaműhely: Vannak még tabuk  

Mészáros Márta forgatókönyvíró, filmrendező az egyetemes filmművészet gazdagításáért, valamint életművének elismeréseként 2009-ben lett kerületünk díszpolgára.

60+ Médiaműhely: A közélet szolgálatában  

2007-ben Dr. Grigássy László kapta meg (posztumusz) a díszpolgári címet. A kerület napján tartott ünnepélyen a díszoklevelet és az emlékplakettet felesége vette át. Az ügyvéd úr már nem élhette meg az eseményt, mert augusztus 2-án - 84 éves korában - elhunyt. Szeretném bemutatni Önöknek, bár sokan ismerik és ismerhetik, hiszen 1990-1998 között önkormányzati képviselőként is dolgozott a XI. kerületben. Fővárosi közgyűlési képviselő is volt 1990-1994 között

60+ Médiaműhely: A jelen gyökerei a múltban vannak  

Dr. Kosáry Domokos akadémikus, életművének és tudományos munkásságának elismeréséül 2004-ben lett kerületünk díszpolgára. Életútjának megismerésében lánya, Dr. Kosáry Judit, egyetemi tanár volt segítségemre.

Oldalak