Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 7. csütörtök, Ambrus

Szociális és Egészségügyi pályázatok

Csekély értékű ajándék-utalvány 2008

Az ajánlat kizárólag a Dokumentáció letöltésével lehetséges. Ezzel egyidejűleg az Ajánlati felhívásban megjelölt kapcsolattartó e-mail címére és az Ajánlattevő alábbi adatainak megküldése szükséges: cég neve, székhelye, kapcsolattartó személy, telefon, fax, mobiltelefon, e-mail cím.

Pályázat súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására

A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány budapesti illetőségű súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására pályázatot hirdet, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási, ill. munkavállalási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyi eszközök vásárlásához hozzájárulásként igényelhető.

Táboroztatás támogatása

A pályázat célja, hogy anyagi segítséget nyújtson mindazon XI. kerületi gyermekeknek, illetve fiataloknak, akiknek nyári táborokon illetve a tavaszi/őszi időszakban megszervezett erdei iskolákon való részvétel komoly anyagi gondot jelentene.

Oldalak