Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 12. szerda, Jónás, Renátó

2014

Pályázati felhívás a Biztonsági Rács-Programhoz

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata felkérésére az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. biztonsági ajtórács kihelyezésére pályázatot hirdet a Lakásvédelmi Akcióterv elnevezésű program részeként.

Közös európai szemétszedés lesz májusban

Minden eddiginél nagyobb méretűre bővül és három napos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője. A program egy európai kezdeményezéshez kapcsolódik. Jó hír a 2016-tól érettségizőknek, hogy a részvétel beszámítható a közösségi szolgálat teljesítésébe.

Rogán: elindult a rezsiharc

A kormány célja, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában – közölte Orbán Viktor az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitányán, majd hozzátette, az előttünk álló időszak legfontosabb feladata a rezsicsökkentés megvédése és folytatása lesz. Szintén a rezsicsökkentés volt a fő téma azon a fórumon, amelyet február 3-án tartottak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban Rogán Antal részvételével.

Elhunyt Dr. Aczél László Zsongor atya

Isten akaratát elfogadva a Magyar Pálos Rend és a rokonok tudatják, hogy Dr. Aczél László Zsongor atya 2014. február 5-én, életének 72. évében a budapesti pálos kolostorban a szerzetesrendi testvérek körében szentségekkel megerősítve, hosszú, türelemmel viselt betegség után csendesen az égi hazába költözött.

Újabb elismerés Budapest egyik gyógyfürdőjének

Folytatódik a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett gyógyfürdők sikere a nemzetközi médiában. Ezúttal a Rudas gyógyfürdő méltán híres török kori termál medencéje zsebelhetett be egy újabb elismerést. A thrillist.com amerikai internetes portál összeállítást készített a világ 11 legszebb medencéjéről, ahol a fürdő az előkelő negyedik helyezést érte el.

Pályázatok - 2014-02-10

Pályázati kiírás az Egyesített Bölcsődei Intézmények intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére

Pályázati kiírás az Egyesített Bölcsődei Intézmények intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére

A pályázatot a Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Szociális és Egészségügyi Osztályán (1113 Budapest, Zsombolyai u. 4. I. emelet 106. szoba) kell benyújtani. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázó pontos nevét és elérhetőségét (cím, telefon, e-mail), valamint az „EBI intézményvezetői pályázat” jeligét.

Felhívás regisztrációra sportszervezetek részére

Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. felhívja a sportcélú támogatására pályázni kívánó, újbudai székhellyel rendelkező sportszervezeteket, hogy a megnyíló pályázati lehetőséghez regisztrálják magukat.

OSC-Újbuda győzelem a Nyéki Imre Uszodában

2014. január 18-án, szombaton este, 19 órai kezdettel rendezték meg a Nyéki Imre Uszodában a Férfi OB I. 15. fordulójának mérkőzését, mely a házigazda OSC-Újbuda győzelmét hozta.

Oldalak