FELHÍVÁS XI. kerületi egyedülálló szülők részére
A 10 éves Jól-Lét Alapítvány a XI. kerületben gyermeküket egyedül nevelő, munkát kereső, munkát váltani akaró, munkába visszatérő apák és anyák számára 2013. január 15-i kezdéssel programot hirdet.
A 10 éves Jól-Lét Alapítvány a XI. kerületben gyermeküket egyedül nevelő, munkát kereső, munkát váltani akaró, munkába visszatérő apák és anyák számára 2013. január 15-i kezdéssel programot hirdet.
ÚJBUDA közoktatási intézményei közül három iskola és két óvoda sikeresen indult 2011-ben a Társadalmi Megújulás Operatív Program Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése c. pályázatán, melyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága írt ki.
Egy választott karácsonyi verset kellett leírniuk azoknak az általános iskolás diákoknak, akik neveztek az önkormányzat által meghirdetett szépíró versenyre. A zsűri dolga idén sem volt könnyű, a bíráknak több mint 500 alkotást kellett értékelniük.
Várjuk olyan nagyszülők jelentkezését, akik unokájukkal együtt szívesen megosztják velünk a régi karácsonyok meghitt hangulatát. Célunk összegyűjteni a kerület legkedvesebb karácsonyfadíszeinek fotóit, és a hozzájuk fűződő személyes emlékeket.