Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Hirdetőtábla, pályázatok

"Hirdetőtábla, pályázatok" rovat fejléc (tid: 2036)

Képek: 

"REGÖSÖK HÚRJÁN..." országos vers- és prózamondó verseny

Az iskolai versmondó versenyek legjobbjainak tehetséggondozó rendezvénye. A "Regösök húrján" vers- és prózamondó versenyre várjuk a költészetet és szépprózát szerető (iskolás) fiatalokat. A verseny felmenő rendszerű, az országban több helyszínen megrendezett regionális döntőkről jutnak tovább a zsűri által kiválasztottak a budapesti országos gálára. Az országos gála 2013. november 16-án lesz a Fővárosi Művelődési Házban.

Szállás reggelivel, madaraknak

madáretető

Hamarosan olyan mutatós madáretetők kerülnek a Polgármesteri Hivatal udvarára, hogy a tél végéig feltehetően sorban állnak majd a cinegék az első osztályú vendéglátó helyiségekért. Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya a kerületi iskolák körében indított madáretető építő pályázatot, a legjobbak kerülnek majd közszemlére.

Energetikai pályázat benyújtásáról döntött a testület

A csütörtöki rendkívüli testületi ülésen egyetlen napirendi pontról döntöttek a képviselők, megszavazták az önrész biztosítását az (KEOP 2012. 5.5.0/A) Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása című pályázathoz.

Újbuda Önkormányzata értékesítésre felajánlja rossz mûszaki állapotú tehermentes nem lakás céljára szolgáló helyiségeit

A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati kiírás mellékletét képező pályázati lapon, zárt, címet, feladót és más megkülönböztető jelet nem tartalmazó borítékban nyújtható be személyesen a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztályán. A borítékra rá kell írni: "Pályázat üres helyiségek értékesítésére".

Oldalak