Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 12. szerda, Lívia, Lídia

Közigazgatás

Ifjúsági Közéleti Akadémia 2011 ősz

Gyakornoki program fiataloknak - 2011. ősz
A program célja, hogy lehetőséget teremtsen a kerületi ügyek iránt érdeklődő fiataloknak, hogy helyi szinten bepillantás nyerjenek a közéletbe, megismerhessék az irányító testületek munkáját, valamint olyan gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, amelynek hasznát látják későbbi munkájuk során.

60+ Vers és próza

A pályázat célja, hogy lehetőséget nyújtsunk a bemutatkozásra mindazon nyugdíjasok számára, akik szeretik az irodalmat, s maguk is szívesen irogatnak, de eddig a munkájuk és egyéb elfoglaltságaik miatt nem értek rá írói tehetségüket kibontakoztatni.

Újbuda nem fúrja a Vidámparkot

Újbuda önkormányzata cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreszteléseket, amelyek szerint a XI. kerületben évekkel ezelőtt elindult beruházás vidámpark létesítését szolgálta volna. A beruházó cég az önkormányzattal 2007-ben megkötött szerződése szerint szabadidőközpontot, sportparkot és közparkot akart kialakítani. Ennek a beruházásnak azonban nincs köze ahhoz, hogy a Vidámpark egyik lehetséges helyszíne Újbuda lenne.

Október végén bezár a Zöld Pardon és a Café del Rio

Az Újbudai Önkormányzat Képviselő-testülete április 22-én hozott, január 1-jétől hatályban lévő döntése szerint a Zöld Pardon és a Rió del Cafe nevű szórakozóhelyek - szigorú feltételek mellett - megkapták a közterületfoglalási engedélyt, így október 31-ig nyitva tarthatnak. Ezt követően be kell zárniuk. A hatályban lévő döntést az Önkormányzat Hivatalának végre kell hajtania.

Oldalak