Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 31. péntek, Marcella

Közigazgatás

Közbeszerzések (2/2009/KBÖ)

2/2009/KBÖ - "Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata könyvvizsgálói feladatainak 2 évi ellátása" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai

Jubileumi küldöttgyűlés a TÖOSZ-ban  

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) - a legnagyobb hazai önkormányzati érdekszövetség - 20 éves, jubileumi küldöttgyűlést tartott április 23-án. Molnár Gyula, a szervezet elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy nincs két Magyarország, egy központi és egy helyi, mert Magyarország a közel 3200 önkormányzat hálózata.

Fórum Szentimrevárosban  

Jankó István a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője félévente beszámolót tart választópolgárainak, hogy milyen munkát végzett körzetében, valamint igyekszik a felmerülő problémákra gyógyírt találni. Ezúttal a József Attila Gimnáziumban gyűltek össze az érdeklődők, akik számos kérdést intéztek a képviselő felé.

Írj és pályázz a BMK-ban!

Ugye ismer minket? Kelenföld városközpontban dolgozunk az Ön kikapcsolódásáért, művelődéséért immár harminc éve. Tagja volt valamelyik nálunk működő klubnak vagy közösségnek? Itt tanult meg táncolni, korongozni, esetleg internetezni? Itt ismerkedett meg szerelmével? Látott egy emlékezetes darabot színpadunkon? Netán még játszott is benne? Arra kérjük Önt, ha vendégünk, látogatónk, tanulónk, bajtársunk volt az elmúlt 30 évben, írja meg az Ön számára felejthetetlenül kedves vagy mulatságos, esetleg mások számára is tanulságos emlékeit, egy-két oldal terjedelemben.

Budapesten Újbuda költi a legtöbbet a közbiztonságra  

Fizetnie kell a Zöld Pardonnak és a Riónak, csak chippel azonosítható kutyákat lehet sétáltatni Újbudán, a jövőben éjszaka nem lehet szeszes italt kapni a kerületben - egyebek mellett ezek a döntések születtek meg az áprilisi képviselő-testületi ülésen.

Fórum a rupp-hegyi Hiltonról  

Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy Hilton Szálloda építését tervezik a Rupp-hegyre. A környéken lakók aggódva figyelik az előkészületeket, és szeretnének többet tudni a beruházásról. A témáról lakossági fórumot rendezett Kupper András, a Fidesz kerületi frakcióvezetője.

Újbuda Önkormányzata 2009. évre pályázatot ír ki 34 millió Ft keretösszegben

Pályázhatnak: kerületi közoktatási, közművelődési intézmények, vagy az intézményekhez kapcsolódó civil szervezetek, a kerületben működő egyházak és intézményeik közoktatási, közművelődési intézmények, vagy az intézményekhez kapcsolódó civil szervezetek, a kerületben működő egyházak és intézményeik.

Oldalak