Pályázat 11 db üres, rossz műszaki állapotú lakás értékesítésére
A pályázat benyújtási helye: Budapest Főváros XI. Kerület. Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Lakásgazdálkodási Osztály
A pályázat benyújtási helye: Budapest Főváros XI. Kerület. Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Lakásgazdálkodási Osztály
Az Idősek Világnapja alkalmából az idősek Keveháza utcai otthonában szeptember 21-én együtt ünnepelt a Mozgássérültek Kerületi Szervezete, illetve az Egyesített Szociális Intézmények Idősek Klubja.
Zsinka László politikus a MIÉP Bartók Béla úti kerületi székházában szeptember 20-án tartott rendezvényen mondott beszédet.
Szeptember 20-án Újbuda két választókerületében is lakossági fórumot tartottak a Fidesz jelöltjei. Mindkét rendezvényen részt vett Dr. Kupper András polgármester-jelölt.
Szeptember 20-án ünnepélyes átadó keretében bemutatták a már közművesített telkeket. A közművesítés a 21. század követelményeinek megfelelően, a legmodernebb technikákkal készült el.
Az újbudai Sopron út 50. szám alatti Általános Iskola neve 2006. szeptember 1-jétől Domokos Pál Péter Általános Iskola. A kiváló tudósról készült dombormű az iskola előterében tekinthető meg.
Központi szerepet kapott az ifjúság védelme az MDF-IDF közös programjában, melyet szeptember 19-én hoztak nyilvánosságra az MDF kerületi székházában.
A színes közérdekű kiadványt a héten adta ki a 11. kerület Önkormányzata annak érdekében, hogy a kerület lakosainak megkönnyítse a különböző szociális szolgáltatások közötti tájékozódást.
Molnár Gyula polgármester - reagálva a Skála környékén élők véleményére - felkérte az illetékes bizottságot, hogy a Skála áruháznak a környékére új szabályozási tervet készítsen. A polgármester olyan helyi szabályozási tervet szeretne, amely a mostaninál jobban figyelembe veszi a környéken lakók érdekeit.
Szeptember 14-én szűrővizsgálatokkal és előadásokkal egybekötött egészségnapot tartottak a Fővárosi Művelődési Házban az Idősek Világnapján. Az esemény egyik meghívott vendége Molnár Gyula az MSZP-SZDSZ polgármester-jelöltje volt.
Az MDF az Európai Városi Charta alapján megfogalmazta kerületi programját Új esélyt Újbudának címmel.
Az önkormányzat javaslatára a közterületi munkálatokra való tekintettel novemberben tartják meg a szokásos lomtalanítási akciót, tájékoztatott Lakos Imre, képviselő-jelölt (jelenlegi alpolgármester).
322 millióért jobb világítás várja a diákokat Újbuda összes iskolájában. A kerületi önkormányzat idén nyáron az összes iskolájában, óvodájában és szociális intézményében - összesen 68 intézményben - kicseréltette a világítást.
Eredetileg a lomtalanítás szeptemberben lett volna, de a kerületben folyó nagyszabású útépítési- és metró beruházási munkák, lezárások és forgalomtechnikai elterelések miatt a kerület lomtalanítására 2006. november 18-22. között kerül sor.