Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 11. kedd, Bertold, Marietta

Közigazgatás

Szállás reggelivel, madaraknak

madáretető

Hamarosan olyan mutatós madáretetők kerülnek a Polgármesteri Hivatal udvarára, hogy a tél végéig feltehetően sorban állnak majd a cinegék az első osztályú vendéglátó helyiségekért. Az önkormányzat környezetvédelmi osztálya a kerületi iskolák körében indított madáretető építő pályázatot, a legjobbak kerülnek majd közszemlére.

Energetikai fejlesztés felsőfokon

Az Etele út 15-25. szám alatti társasház teljes körű épületenergetikai rekonstrukciót hajtott végre, melynek során olyan fűtési rendszert építettek be, amelyre Budapesten még nem volt példa. A pályázat során elnyert rekordösszegű állami támogatás megszerzésében egy parlamenti képviselő működött közre, de az önkormányzat is komoly segítséget nyújtott a beruházás során.

Energetikai pályázat benyújtásáról döntött a testület

A csütörtöki rendkívüli testületi ülésen egyetlen napirendi pontról döntöttek a képviselők, megszavazták az önrész biztosítását az (KEOP 2012. 5.5.0/A) Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása című pályázathoz.

Döntöttek a Dayka Gábor utca ügyében

Nem nyitják meg a Dayka Gábor utcát a forgalom előtt - ezt jelentette be az Újbudai Önkormányzat városüzemeltetési igazgatója a Farkasréti iskolában tartott lakossági fórumon. A környezeti hatástanulmány kimutatta, a helyi gyíkpopuláció látná leginkább kárát az aszfaltozásnak, de a társadalmi igényeket is figyelembe vették.

Megalakultak a járási hivatalok

Január 2. óta működik a járási hivatal a polgármesteri hivatal épületében, amely átveszi az államigazgatási feladatok egy részét; a legtöbb embert érintő okmányirodai ügyeket, de a gyámhivatal és a jegyzői gyámhatóság esetei is ide kerültek át.

Elkészült a Magyar nyelvért emlékdíj rendelet

Néhány nappal karácsony előtt tartotta a képviselő-testület 2012. évi utolsó ülését. Döntés született többek közt új intézményvezető kinevezéséről, cégvezetők szerződésének meghosszabbításáról, valamint emlékdíj alapításáról.

Zökkenőmentes az iskolák állami átvétele

Valamennyi intézményünk úgy dolgozik tovább, mintha mi sem történt volna, hiszen a gyerekeknek ugyanazokat a feltételeket biztosítja mind az Önkormányzat, mind az állam, amit eddig biztosított. A polgármester úr felvállalta, hogy a 2012-13-as tanév végéig semmiféle olyan változás nem történik, amit érezni kellene a tanulóknak vagy a pedagógusoknak –- fogalmazott Győrfiné Molnár Ilona a polgármesteri hivatal humánszolgálati igazgatója.

Hidegre készülve

Az utóbbi években tapasztaltuk, hogy az időjárás télen is nagyon szeszélyes, az egyik percben tavaszias, a másikban komoly mínuszok vannak.

Oldalak