Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Közigazgatás

Döntöttek az intézmények átadásáról

Újbuda képviselőtestülete rendkívüli ülésen döntött a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézményi átadás-átvételről. A megállapodás értelmében az önkormányzat átadja a működéshez szükséges dologi és egyéb eszközöket a fenntartónak, de hivatali dolgozók is átkerülnek az állami rendszerbe.

Alkalmi Ünnepi Vásár a Vahot utcában

A Vahot utcai heti vásár szervezője az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. a lakossági igényekhez mérten, a piaccal szomszédos területen, az ünnepeket megelőző három szombaton, "Alkalmi Ünnepi Vásárt" szervez, hogy azon kerületi lakosok is, akik esetleg nehéz anyagi körülmények között élnek, meglephessék szeretteiket apró ajándékokkal karácsonyra. 

Pályázat épületek értékvédelmére

Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épületek, épületegyüttesek, azok szűkebb környezete, illetve tartozékaik felújítása, rekonstrukciója érdekében végzett munkák segítésére „Települési értékvédelmi támogatás”-t hozott létre.

300 milliárd munkahelyfejlesztésre

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője volt a XI. kerületi Fidesz vendége a Budafoki úti irodában. A házigazda Hoffmann Tamás meghívásának azért tett eleget a frakcióvezető, hogy személyesen beszélhessen a tagságnak a tervezett költségvetésről, hiszen ez az a fontos döntés, amit a Parlamentnek még idén meg kell hoznia.

Oldalak