Újbuda Önkormányzata ösztöndíj pályázatot hirdet tehetséges gyermekek és kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákok részére a 2010/2011. tanévre
A pályázatot az Oktatási és Kulturális Osztályon kell leadni vagy postai úton a címére eljuttatni.
A pályázatot az Oktatási és Kulturális Osztályon kell leadni vagy postai úton a címére eljuttatni.
A pályázatot udapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata ÚJBUDA Közterület-Felügyelet címezve kell benyújtani
Mint ahogyan honlapunkon folyamatosan tájékoztattunk a fejleményekről, úgy az Újbuda újság legfrissebb számában összefoglaltuk az elhíresült video kirobbantotta botrány fontosabb eseményeit. Lapzártánkkor ülésezett a jogi bizottság, erről még be tudtunk számolni. Aztán a hétvégén újabb fordulat: az Echo TV ben magyarázatot adott Wieszt János, vasárnap pedig nyilatkozott az MSZP elnöke. A kerület jogi bizottságnak elnöke sajtótájékoztatót tartott. A videót készítő vállalkozó ismét nyilatkozott. Ma, hétfőn pedig Wieszt János adott ki közleményt.
Újbuda polgármestere a tegnap nyilvánosságra került videót követően, felkéri a jogi bizottság fideszes vezetőjét, hogy haladéktalanul hívja össze a bizottságot, hogy a bizottság vizsgálja meg az ügy hátterét, és tegye meg a szükséges lépéseket.
Újbuda Önkormányzatának május 20-i testületi ülésén a Fidesz a sajtónak bemutatott egy filmfelvételt, amelyet azóta nyilván már sokan láttak. Molnár Gyula, aki 16 évig volt országgyűlési képviselő és második ciklusban polgármestere Újbudának, ismerve a mai ülés napirendjeinek fontosságát, el akarta kerülni, hogy az ülés a bulvársajtó íratlan, de ismert szabályai szerint folytatódjék.
Előterjesztések és meghívó (2010.05.20.)
Jegyzőkönyv (2010.05.20.)
Megtárgyalt napirend a kiegészítő anyagokkal (2010.05.20.)
Április 22-én "Föld napja" alkalmából Újbuda Önkormányzata környezetvédelmi pályázatot hirdetett "Zöld sarok-tankert" kialakítása céljából oktatási intézmények számára.
Civil fórum
A pályázatra jelentkezni a részletes pályázati kiírás mellékletét képező jelentkezési lapon lehet, vállalva a részletes kiírásban rögzített feltételeket. A pályázat benyújtási helye: Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság Lakásgazdálkodási Osztály