Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Önkormányzat

Több mint hatvanan tették le az állampolgári esküt  

A kormányváltás óta a parlament nemcsak a kettős állampolgárságot szavazta meg, de az egyszerűsített honosítási törvényt is hatályba léptette, amely a határon túli magyarok számára jelentősen megkönnyíti az állampolgárság megszerzését. Az eskütételen Tőkés László kabinetvezetője mondott beszédet, aki szintén a változásokat üdvözölte.

Önkormányzati állásiroda nyílik Újbudán  

A XI. Kerületi Önkormányzat épületében október 6-án állásbörzét tartottak, ahol 40 cég közel 500 állást kínált a munkát keresőknek. A nagy érdeklődés mellett lezajlott rendezvény csupán az első lépése annak a programnak, melyet az önkormányzat a kerületi foglalkoztatási gondok enyhítésére dolgoz ki.

Oldalak