Ki jelentkezhet?
Minden olyan, nagykorú, cselekvőképes, tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal nem rendelkező, az érettségi bizonyítványt 2019. december 31. előtt megszerzett magyar állampolgár jelentkezhet a Programba, aki valamely tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát szeretne tenni a 2020. május-júniusi érettségi időszakban.
Hol lehet jelentkezni és mire?
Minden megyében szervezünk emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat. A települések és intézmények listája a kapcsolattartók elérhetőségeivel együtt a Központ honlapján megtalálható. Egy fő, maximum két külön tantárgya jelentkezhet egy időben.
Az alábbi tantárgyak esetében indul januárban a felkészítés:
- magyar nyelv és irodalom
- matematika
- történelem
- angol
- német
- fizika
- biológia
- kémia
- földrajz
Hogyan indul a Program?
A felkészítők 2020. január harmadik hetében kezdődnek el, és 2020. április 30-ig tartanak. A Programban történő részvétel ingyenes.
Előzetesen jelentkezni írásban, a név és a választott tantárgy, valamint a település megadásával lehet 2019. december 3. – 2020. január 9. között Budapest XI. és XXII. kerület esetében, az alábbi elérhetőségeken keresztül.
Dél-Budai Tankerületi Központ 1116 Budapest, Fehérvári út 126-128.
Székely Éva T: +36 1896-7476 eva.szekely@kk.gov.hu
Minden, a Programmal kapcsolatos információ a http://kk.gov.hu/irany-az-egyetem-2020 oldalon elérhető.