Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

Hirdetőtábla, pályázatok

Összegyűltek Újbuda egyházi vezetői

Molnár Gyula Újbuda polgármestere idén is összehívta a kerület egyházi vezetőit. A tanácskozásra december 19-én, kedden került sor a Polgármesteri Hivatal egyik termében.

Szerelem@könyv.hu

Szerelem@könyv.hu címmel nézhettek meg Újbuda idősei egy színházi darabot december 19-én, kedden. Az Egyesített Szociális Intézmények és a kerületi Önkormányzat ezzel az előadással kedveskedett az időseknek karácsonyra.

Ismerje meg az alpolgármestereket

Veresné Krajcár Izabellát (MSZP), dr. Bács Mártont (MSZP), Lakos Imrét (SZDSZ), és Fodor Vincét (MDF) választotta december elsejétől alpolgármesterré Újbuda Képviselő testülete.

Elvált apák, apuk, édesapák - rajtunk múlik!  

Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, s ezért tenni, tenni kell! Az Egy Optimista Magyarországért Alapítvány keretében működő Optimistaklub elvált apák, apuk, édesapák részére tréningsorozatot indít.

Ötletbörzét tartottak a kerületi ökoiskolák

December 4-én az Újbudán működő ökoiskolák ötletbörzét tartottak az Őrmezei Általános Iskolában. Megvitatták tapasztalataikat, problémáikat és tapasztalatcserét tartottak az eddigi eredményeikről.

Ellentét a kerületi jobb- és baloldal között

A múlt hét szerdán botrányba fulladt rendkívüli ülésről kérdeztük meg a kerületi hat nagy párt vezetőinek véleményét. A FIDESZ, az SZDSZ, s MIÉP, az MDF, a KDNP és az MSZP álláspontját ismerheti meg az olvasó.

Mikulás Kupa 2006  

2006. november 25-én a 32. Budapest Őr- és Díszezred és Honvéd Sas-hegy Sportegyesület a Petőfi laktanyában rendezte meg a budapesti XI. kerületi általános iskolák teremlabdarugó kupáját.

Mindenki egyért

Felújították a Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda hátsó udvarát és focipályáját.

Fontos az egészség megőrzése  

A Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola és Gépíró, Gyorsíró Szakiskola rendezésében egészség napot tartottak a diákok részére. A fiatalok nagyon élvezték a programokat.

Oldalak