Újbuda Önkormányzatának jegyzője, dr. Filipsz Andrea 2010. július 12-én hirdette ki az új egyéni választókerületi határokat a kerületi hirdető táblákon, illetve Újbuda hivatalos honlapján. A határozat ellen július 14-én 16 óráig lehet fellebbezni. Az új körzetek kialakításánál - a törvény előírásai szerint - a XI. kerületben az érvényes lakóhellyel, vagy érvényes tartózkodási hellyel rendelkezők számát vették alapul, mely 2010. január 01. napján 130 739 fő volt. A módosításokat az országgyűlési választókerületi határok mentén végezték, így a 15-ös és a 17-es választókerületekben a korábbi 7 helyett 5, míg a 16-os választókerületben az eddigi 8 helyett 7 egyéni választókerületet alakítottak ki. A választókerületi határok módosításánál alapelv volt, hogy egy választókörzeten belül nagyjából hasonló arányú legyen a polgárok száma. A jegyzőnek a határok kialakításánál a városszerkezeti adottságokra is ügyelnie kellett, így fegyelembe vette az iparterületeket, a kertvárosias vagy lakótelepi beépítettséget, valamint a folyamatban lévő lakóterületi beépítéseket is. Az egyéni választókerületek módosítása miatt a szavazókörök is változnak, így lehetséges, hogy a választópolgárok a 2010. évi helyi önkormányzati választásokon már máshol adhatják le voksukat, mint azt korábban tették. Az egyéni választókerületekben azok a jelöltek lesznek képviselők, akik a legtöbb érvényes szavazatot kapják. A polgármesterre továbbra is közvetlenül szavazhatnak a választópolgárok, a kompenzációs listán pedig az egyéni választókerületekben összesített töredékszavazatok arányában kapnak majd mandátumot a jelölő szervezetek. Töredékszavazatnak minősül az egyéni választókerületekben a jelölő szervezet jelöltjére leadott minden olyan szavazat, amellyel nem szereztek mandátumot.