Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Emelkedtek a jövedelemhatárok

Újbuda Önkormányzatának képviselőtestülete egyik utóbbi döntésével csaknem ezer ember, sok család megélhetési gondjait enyhítheti. A szociális ellóterendeszer egyes területein a jövedelem határok módosultak, erről az Újbda újság legutóbbi számában beszámoltunk. Azonban a megjelent cikk félreértésre is okot adhat, ezért a rendelet lényegének pontos megfogalmazás itt következik.

A közgyógyellátás esetében a jogosultsági jövedelemhatár egységesen – az életkortól és családi állapottól függetlenül – a nyugdíjminimum háromszorosára módosult, ez 2010-ben 85 500 forint.

Az átmenti segély, a helyi lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás esetében a rendeletben foglalt egy főre jutó jövedelemhatár 57 000 forintról 60 000 forintra, illetve a kiemelten rászorulók – a három vagy több gyermeket nevelők, a gyermeküket egyedül nevelők, az egyedül élő nyugdíjasok – esetében 62 700 forintról 64 000 forintra emelkedett.

Újbuda képviselő-testülete ezzel a márciusi döntéssel a 2010. évi költségvetésében az eredetileg 739 millió forintra tervezett szociális támogatásokra fordítható forrásokat 35 millió forinttal megnövelte. A módosítás csaknem ezer ember, sok család megélhetési gondjait enyhítheti.