Az önkormányzat egyik kötelező feladatát, mely szerint munkához segíti a szociálisan leszakadó rétegeket, 2002 óta elsődlegesen az Újbuda Prizma látja el. A megváltozott munkaképességű, egészségkárosodott, vagy fogyatékkal élő személyek foglalkoztatási rehabilitációját végző hivatali cég két területen biztosít munkalehetőséget dolgozóinak. A parkfenntartó egység a kerület járdáit, parkjait, közterületeit tartja tisztán, míg a kötészeti részleg nyomdai rész-, és utómunkálatokat végez.
A szervezet újonnan kinevezett vezetője, Lőrincz Gergő arról számolt be, a 2011-es évre számos olyan újítást, átszervezést helyezett kilátásba, melynek segítségével növelhető az elvégzendő munka hatékonysága. - A fővárosi közterület-fenntartóval és a kerületi közterület-felügyelettel is vannak közös programjaink, idén pedig az utóbbival összefogva határozott lépéseket fogunk tenni az szabályellenes hajléktalan szállások és illegális szemétlerakók felszámolására - jelentette ki az ügyvezető.
A Prizma vezetője azt is közölte, rövid távú tervei között szerepel egy gyors reagálású egység létrehozása, amely képes eredményes és gyors válaszokat adni az aktuális problémákra. A különleges egység feladata lesz például az olyan lakossági bejelentések kezelése, melyek balesetveszélyes jegesedésről, letört ágakról vagy illegális szemétrakásról számolnak be. Azt szeretnénk, ha az itt élők számára olyan környezetet teremtenénk, amelyben jól érzik magukat az emberek tette hozzá Lőrincz Gergő.
Az Újbuda Prizma állományának bővítésére is készül. Ennek érdekében a cég csatlakozási pontokat keres a kerületi szervezetekkel, így nemrégiben tárgyalásokat kezdeményezett a kerületi Vöröskereszttel és a Pető Intézettel, hogy általuk minél több hátrányos helyzetű kaphasson értelmes és hasznos munkát az önkormányzati szervnél. A társaság vezetője a téli feladatokról szólva arról tájékoztatott, minden háztulajdonos, illetve társasházi közös képviselő köteles a saját portája előtti útszakaszt megtisztítani, a közterületek síkosság mentesítéséért azonban az Újbuda Prizma felel.
Mivel több mint egy éve tilos sót használni a jég oldására, január 17-től a cég kedvezményes áron biztosít zeolitos jégoldót a lakosság részére. A -25 fokig hathatós segítséget nyújtó környezetbarát anyagot a Prizma Hamzsabégi út 60. szám alatti központjában vásárolhatják meg az újbudaiak.