Az Újbudai Közterület-felügyelet központi épületének átadásán Fodor Vince alpolgármester azt mondta, a 21 fővel induló felügyelettel sokkal nagyobb az esély rendet teremteni a kerületben. Az alpolgármester azt is kijelentette, az önkormányzat egyáltalán nem tekint bevételi forrásként a szervezet munkájára, tehát a felügyelők bírságokat csak az elkerülhetetlen helyzetekben fognak kiszabni.
Az átadáson az is elhangzott, a közterület-felügyelőket kerületőrök segítik majd, akik hivatalos intézkedéseket nem hajthatnak végre, de a polgárőrökhöz hasonlóan segítik a felügyelők munkáját. Ők elsősorban figyelnek és figyelmeztetnek.
Fodor Vince azt is hozzátette, a közterület-felügyelők munkája már elindult, de még nem tud kellő hatékonysággal működni, hiszen a testületi bojkott miatt nem hoztak meg néhány ehhez szükséges döntést.
T. D. - ÚjbudaTV (2008. 06. 11.)
|
|
|
|
|
|
|
|
|



