Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 19. csütörtök, Gyárfás

Három éves az Újbuda Közterület-felügyelet

Harmadik születésnapját ünnepelte múlt héten az Újbuda Közterület-felügyelet. A hivatalos megnyitót követően egy hangulatos bográcsozással folytatódott az évforduló.

2008-ban alapították az Újbuda Közterület-felügyeletet, azért, hogy a közösség igényeihez igazodva egy biztonságosabb, élhetőbb XI. kerületet teremtsenek. Május 6-án a Fraknó utcai Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrumban tartották az Újbuda Közterület-felügyelet harmadik születésnapjának hivatalos megnyitóját. Az évfordulóval egybekötött állománygyűlésen értékelésre került a tavalyi év, majd a jövőbeni tervekről is szó esett. Az értekezlet után az Önkormányzat repülőtéri faházában egy hangulatos bográcsozással és karate bemutatóval ünnepeltek a dolgozók, ahol Dr. Komáromi István tábornok, ezúttal előadóművészként szórakoztatta a társaságot.