Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A verseny kiírója meghosszabbította a 2014. évi ETELE helytörténeti és helyismereti verseny nevezési határidejét

A Kerület napja alkalmából ebben az évben is kiírásra kerül Újbuda kulturális és történelmi emlékeit felidéző ETELE helytörténeti és helyismereti verseny.

Beadási határidő: 2013-12-21

Pályázatot kiíró: Újbuda Önkormányzata

 

 

Pályázat leírása:

A verseny kiírója meghosszabbította a 2014. évi ETELE helytörténeti és helyismereti verseny nevezési határidejét

"Őrizzük, tehát gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek,
s ezáltal üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő."

(Ipolyi Arnold)

A Kerület napja alkalmából ebben az évben is kiírásra kerül  Újbuda kulturális és történelmi emlékeit felidéző ETELE helytörténeti és helyismereti verseny. A verseny a helyi  közéletben és művészeti életében egykor meghatározó szerepet vállaló személyek életútjának  felelevenítésére vállalkozik, valamint kerületünk történetét, mára szinte feledésbe merült régészeti emlékeit, szellemi és kulturális kincseit szeretné közelebb vinni az általános iskolás korosztályhoz.
A háromfordulós csapatversenyben – melyet Farkas Krisztina önkormányzati képviselő, a Köznevelési Bizottság alelnöke az Újbudai Pedagógiai Intézet szakmai támogatásával hirdetett meg – részt vehet minden, a XI. kerületben lakó vagy kerületünkben iskolába járó  11-14 éves diák.

Fővédnök: Dr. Hoffmann Tamás polgármester

Védnökök: Dr. Simicskó István országgyűlési képviselő
                 Dr. Molnár László alpolgármester

A döntő időpontja:     várhatóan 2014. május 7.

Helye:    Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testületi ülésterme

Nevezni lehet:    3 fős vegyes csapatokkal 11-14 évesek korosztályában

Nevezési határidő:
  2013. december 21.

Nevezés leadása:
    Elektronikus formában, az alábbi e-mail címen: serman.katalin@upi.ujbuda.hu

A verseny lebonyolítása:

1. forduló: Előzetesen elkészítendő feladat (elektronikus formában)
2. forduló: Írásbeli feladatlap megoldása (elektronikus formában)
3. forduló: Szóbeli döntő a 11 legjobban szereplő csapat részvételével
A szóbeli döntőbe jutott csapatok értékes nyereményekben részesülnek.
Az előzetesen beadandó feladat: A csapatok készítsenek helytörténeti újságot Újbudáról négy A/4-es oldal terjedelemben egyedi címmel, képekkel, ábrákkal, rajzokkal, saját alkotású szövegekkel. A terjedelmi előíráson kívül egyéb megkötés nincs.

Az 1. forduló feladatának beadási határideje: 2014. január 31.

Részletesebb információ a 06-1- 381-0664-es telefonszámon kérhető.

Budapest, 2013. november 11.

Pályázat célközönsége: Minden érintett személy