Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai Versmondó Maraton - 2013. április 11.

A Magyar Költészet Napjához kötődő egész napos versmondó fesztivál. Szeretettel várjuk a verseket szerető önkéntes versmondókat és énekeseket!

Beadási határidő: 2013-04-08

Pályázatot kiíró:

 

Pályázat leírása:

Harmadik alkalommal rendezzük meg az idén a Magyar Költészet Napjához kötődő egész napos versmondó fesztiválunkat. Szeretettel várjuk a verseket szerető önkéntes versmondókat és énekeseket!

A Költők Parkjában, Őrmezőn, a 11.00-kor kezdődő koszorúzás után indul a versmondás, egészen sötétedésig. Az első idősávba (11.30 - 12.00) az óvodások jelentkezését várjuk, majd az iskolásoké a terep.

Kora délután kitüntetett idősávot biztosítunk a szenior / 60+ korosztálynak (15.00-17.00), majd a délután második felét a munka után érkező felnőtteknek, diákoknak szánjuk. Az estét az idén is egy költő teljes életútját feldolgozó blokkal szeretnénk zárni. A fenti tájékoztatás természetesen csak iránymutatásra szolgál, egyéni kéréseket az időpont megjelölésével szívesen teljesítünk.

Minden fellépőnket egy pohár meleg teával várjuk, emlékül pedig oklevelet állítunk ki.

Jelentkezni a Morusnál a makraine.rita@gmail.com vagy a versmaraton2013@gmail.com e-mail címen lehet.

Az idén a koszorúzás díszvendége Kalász Márton kétszeres József Attila díjas író, költő, a Balassi kard kitüntetettje 2013-ban. A koszorúzás a Költők Parkjában Zelk Zoltán, Kálnoky László, Kormos István domborművénél lesz.  Óvodásoknak ajánljuk Sinka Erzsébet (Zelk Zoltánné) gyermekverseit is!

Mindenkit szeretettel várunk, akár versmondásra, akár csak a versek hallgatására csatlakozik hozzánk!

Makrai Rita
Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület


Pályázat célközönsége: Minden érintett személy