Az önkormányzat Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma 1994 óta működik együtt a Karitász RÉV Szolgálatával, amely nemcsak dorg-, és alkoholfüggőkön, de többek között a gyógyszerek és a játékok rabjain is segít.
Márton Andrea, az újbudai KEF szakmai vezetője, és a RÉV munkatársa elmondta, a tavaly augusztusban indult program során a RÉV Szolgálat ifjúsági, hozzátartozói és most először Apa csoportot is működtetett, de család-, és párterápiát is alkalmazott. Erre azért van szükség - tette hozzá a szakember - mert egy szenvedélybetegség az egész családot érinti. Nem lehet a beteget kiszakítani belőle, hanem a családdal együtt kell megtalálni a megoldást - tette hozzá.
Az önkéntességen alapuló szolgálat programjában az édesapáknak külön csoportot indított, hiszen a mai válságos világban rengeteg teher és megfelelési kényszer nehezedik a vállukra. A RÉV szerint ha párjuk, feleségük támogatja őket ebben, a férfiak is képesek megnyílni, és szívesen beszélnek gondjaikról.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |