Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 18. szerda, Diána

Közmeghallgatás: kérdések és válaszok a kerületről

Újbuda Önkormányzata megtartotta éves közmeghallgatását a Polgármesteri Hivatal nagytermében. A fórum minden év végén arra ad alkalmat, hogy a kerület lakossága személyesen tehesse fel kérdéseit Újbuda vezetésének az őket érintő problémákról. A megjelentek elsősorban a közrendet és a közlekedést érintő gondokra vártak válaszokat.

A találkozót Hoffmann Tamás polgármester nyitotta meg, aki a 2013-as év fejlesztéseiről, eredményeiről számolt be. A polgármester évértékelőjében az elmúlt év három fő fejlesztési iránya közül a legjelentősebbnek az óvodai férőhelybővítést nevezte. A beszámolóból kiderült, az önkormányzat 418 férőhelyet létesített, de az ősszel megkezdték az óvoda udvarok felújítását is. A Közterület és játszótér fejlesztési programban hét helyszínt varázsoltak szebbé, a társasági adóból befolyt összegekből és az önkormányzati önrészből finanszírozott MLSZ programon keresztül pedig számos iskolai műfüves focipályát építettek. Később arról is szólt, a Bikás Park újjáépítésének első üteme befejeződött, melynek során kialakították az útfelületeket, kiépítették a közvilágítást és padokat helyeztek el. Januárban a sportpályák építésével kezdik meg az évet. A harmadik nagy beruházásként a Nyéki Imre uszoda felújítását említette a polgármester, amely hamarosan új szolgáltatásokkal bővül. Hoffmann Tamás arról tájékoztatott, már megkapták az építési engedélyt egy külső, téliesíthető medence kialakítására. A kerület vezetője a továbbiakban megemlítette, a park, járda és útfelújításokra idén másfél milliárdot költött a kerület, a 60+ utódaként indult Senior Capital program pedig az ötven éven fölöttiek munkaerő-piaci elhelyezkedését fogja segíteni. Berki Antal rendőrkapitány beszámolójában kifejtette, a körzeti megbízotti irodák megnyitásával a közösségi rendőrség gyakorlatát kívánják megvalósítani. A lakóövezetekben működő irodákban egy 6-8 fős KMB csoport működik majd, akik az adott körzet biztonságáért felelnek. A kapitány azt is garantálta, a kezdetben három helyen: Gazdagréten, Őrmezőn és Kelenföldön megnyíló irodákban mindig lesz egy rendőr, akinek a helyben lakók elmondhatják problémáikat. Berki Antal arról is beszélt, intelligens figyelő szoftverekkel és a rendőri állomány továbbképzésével a jövőben hatékonyabbá teszik a térfigyelő kamerarendszert. A közmeghallgatás első felszólalója a Dayka Gábor utca környékén élő sasadiak panaszait képviselte. A környék évek óta hangos a civilek tiltakozásaitól, most is a közlekedési anomáliák okoznak gondot. A hölgy szerint a közlekedési táblák logikátlanul és szabálytanul vannak elhelyezve, amely káoszt okoz a közlekedésben, de a lakó a túl nagy autóforgalom miatt is szót emelt. Büki László városüzemeltetetési igazgató válaszában megígérte, feltérképezik az önkormányzat hatáskörébe tartozó megoldási lehetőségeket. Egy Bocskai úti lakó arra panaszkodott, hogy az ottani üzletekbe árut szállító teherautók rendszeresen a ház előtti járdán állnak meg kipakolni, amely zavarja a lakókat. Mások az egyes villamos Budára hozatalával, vagy a Gomba felszíni rendezésével kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Egy szülő arról érdeklődött, valósággá válhat-e az újbudai gyermekorvosi centrum létrehozásának a terve, mire a polgármester elmondta, azon dolgoznak, hogy az egykori Fényes Elek Szakközépiskola épületében egy olyan központot hozzanak létre, amelybe átköltöztetnék a Szent Kristóf Szakrendelő gyermekorvosi szolgáltatásait, számos területen kibővítve azt. A Sasadon élők azt is tudni akarták, valóban létesül-e hajléktalanszálló a Budaörsi úton a Balassi Intézet kollégiumának helyén. A környékbeliek szerint a fedél nélküliek eddig is rengeteg problémát okoztak, gyújtogattak, szemeteltek a Sas-hegy oldalában, ezért attól tartanak, ha szállót létesítenek számukra, ellepik a környék utcáit és parkjait, mely által csökken az ingatlanok értéke. A kerület vezetése válaszában hangsúlyozta, a lakossági bejelentések alapján az illetékes szervekkel együttműködve rendszeresen helyszínelnek a területen és kezelik az problémákat, de a Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában álló épület szállóvá alakításáról nincs tudomásuk. A vaddisznóügy idén is téma volt a közmeghallgatáson. Az Irhás Árok lakói már tavaly jelezték, a környéken elszaporodott sertések beszorultak a lakott területekre, komoly károkat okozva ezzel a kertekben. Nemrég már a Gellérthegyen is láttak vaddisznót kóborolni, ami az emberekre és az autós közlekedésre is veszélyt jelenthet. A felszólalók szerint az ügynek tovább árt a rosszul módosított vadászati tilalom és a helyi vadászok negatív hozzáállása. Horti István jegyző elmondta, a vaddisznók megfékezése a Pilisi Parkerdő Gazdaság feladata, amellyel az önkormányzat már felvette a kapcsolatot. A tervek szerint a szakemberek az állatokat altatólövedékkel kábítják el, és viszik vissza őket természetes élőhelyükre.

LEGFRISSEBB
×