Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Megállapodás született a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról

Mérföldkőhöz érkezett a Jobb Velünk a Világ! 2013 című programsorozat december 3-án az Országházban született megállapodással. Budapest Főváros, a kerületi és a megyei jogú városok önkormányzatai, valamint három minisztérium képviselői ünnepélyes keretek között írták alá azt a szándéknyilatkozatot, mely szerint a programhoz csatlakozók vállalják, hogy 2014-től az eddigiek mellett még két megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak az államigazgatásban. 

A kezdeményezést a Nem Adom Fel Alapítvány Újbuda Önkormányzatának és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közreműködésével indította útjára, amelyhez csatlakozott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium is. Soltész Miklós államtitkár az ünnepségen elmondta, kevés olyan ügy van, ami így össze tudja kovácsolni az embereket, ez pedig hatalmas erőt ad a közösen megfogalmazott céloknak is. A partner önkormányzatok nemcsak a két fő felvételét vállalták az új évtől, hanem azt is, hogy a HR területen dolgozó és munkaszervezésben közreműködő munkatársai számára tartanak legalább egy olyan tréninget, amelyen szemléletformáló tapasztalati szakértők tágítják majd az ismereteiket. A kezdeményező Újbuda Önkormányzatának vezetője, Hoffmann Tamás beszédében szintén azt hangsúlyozta, a Fogyatékos Emberek Világnapján tett vállalás kiemelkedő példája a civil szervezetek, valamint a közigazgatási szervek összefogásának. A polgármester hozzátette, a kerület régóta ápol szoros kapcsolatot a fogyatékos és hátrányos helyzetű embereket segítő civil szervezetekkel, melyekkel közös céljuk, hogy felhívják a társadalom figyelmét a közös felelősségre és a megváltozott munkaképességűek értékeire. Az ünnepélyes aláírást november 14-én szakmai fórum előzte meg, melynek házigazdája és szervezője, a program egyik kezdeményezője, Újbuda Önkormányzata volt. Az eseményen részt vettek a fővárosi, a kerületi, valamint a megyei jogú városok önkormányzatainak képviselői. Az újbudai jó gyakorlatok bemutatása mellett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK), valamint a Munkaesély Szövetség mutatta be, milyen szakmai segítséget tudnak nyújtani a megváltozott munkaképességű, és fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásában az önkormányzatoknak a civil szervezetek. A Nem Adom Fel Alapítvány pedig a szemléletformáló tréningjének tartalmi elemeivel ismertette meg a résztvevő önkormányzatok, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium képviselőit. A Nem Adom Fel Alapítvány hosszú ideje dolgozik együtt vállalatokkal és közintézményekkel a fogyatékos emberek munkaerőpiaci integrációjáért. Gyakran szemléletformáló tréningeket is tart HR vezetők számára a tapasztalati szakértők bevonásával.