Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Zökkenőmentes az iskolák állami átvétele

Valamennyi intézményünk úgy dolgozik tovább, mintha mi sem történt volna, hiszen a gyerekeknek ugyanazokat a feltételeket biztosítja mind az Önkormányzat, mind az állam, amit eddig biztosított. A polgármester úr felvállalta, hogy a 2012-13-as tanév végéig semmiféle olyan változás nem történik, amit érezni kellene a tanulóknak vagy a pedagógusoknak –- fogalmazott Győrfiné Molnár Ilona a polgármesteri hivatal humánszolgálati igazgatója.

Január elsejével az iskolák átkerültek állami fenntartásba. Ahhoz, hogy az állam ezt a feladatot el tudja látni, létrehozta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. Továbbá vidéken megyei, a fővárosban kerületi szinten megalakultak a tankerületek, ahová a szakmai tevékenységek és a pedagógusokat érintő egyéb munkáltatói feladatkörök tartoznak.

A mi tankerületünk vezetője Laucsek István lett, aki korábban a polgármesteri hivatalban az oktatási osztályt vezette. Az intézmények működtetése maradt az önkormányzatoknál; így például az étkeztetés, és a dologi kiadások nagy része is. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ csak a taneszközök fedezetét biztosítja. Azok a gondnokok, takarítók, konyhai dolgozók, akik nem közvetlenül az oktatási munkát végzik, maradtak az önkormányzatnál.

A mintegy 300 fő munkáltatójának az intézmény-üzemeltetés feladatát ellátó GAMESZ-t jelölte ki a képviselő-testület. Jelenleg az átadás-átvétel folyamata zajlik, december 13-án aláírta a tankerület igazgatója és a polgármester azt a jegyzőkönyvet, ami elindította az ingó és ingatlan vagyon és a pedagógusok iratainak átadását.

Büszke vagyok arra, hogy eddig mindent határidőre teljesíteni tudtunk, pedig elég nagy a kerület. Nagyon jó viszonyban vagyunk a tankerület munkatársaival, hiszen a saját kollégáink kerültek át ezekbe a pozíciókba. A polgármesteri vezetés is támogat minket abban, hogy minden zökkenőmentesen haladjon. Igazából akkor dolgozunk jól, ha a gyerekek, a szülők és a pedagógusok minél kevesebbet éreznek meg az átállásból – tette hozzá Győrfiné Molnár Ilona.