Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

POLGÁRMESTER 2014 JELÖLTEK - GEHÉR JÓZSEF

GEHÉR JÓZSEF

Gehér József polgármesterjelölt (Liberálisok)

 

– Miért kívánja polgármesterként szolgálni a közösséget? Milyen kerületi kötődése van?

Sok szállal kötődöm Újbudához. Több mint 40 éve élek – kisebb megszakítással – a XI. kerületben. Idejártam iskolába, ahogy idejártak a gyermekeim is, és itt tanítottam matematikát a Bárdos Lajosról elnevezett Baranyai utcai iskolában 13 évig. Itt tanít a feleségem is, itt lakik édesanyám és két testvérem. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem 1990-ben az első XI. kerületi önkormányzatnak. Mindez részben válasz arra is, miért szeretnék Újbuda polgármestere lenni. Gyerekként, szülőként, polgárként, munkavállalóként és döntéshozóként is volt alkalmam rálátni a rendszerre, láttam sok mindent, ami jó, de olyat is, amire bőven ráfér a javítás. Szeretném, ha a testületet újra jellemezné az a konszenzuskeresés, ami az első ciklusban még megvolt. Polgármesterként arra törekszem majd, hogy az ellenzéknek is legyen lehetősége megszólalni.

 

– Mit szeretne elérni a következő öt évben a kerület gazdaságában, közéletében, kulturális területein?

Mind a közéletben, mind a kultúrában – részben az előzőekben elmondottak szerint is – a “virágozzék minden virág” elvet követném. A gazdasági életben kerülném az önkormányzat közvetlen szerepvállalását, a vagyongazdálkodásban pedig a teljes átláthatóság híve vagyok. Jó dolognak tartom a kerület belsejében kialakult kulturális koncentrációt, de gondolnunk kell a kerület külső részeire is. Liberális meggyőződésű emberként a piacgazdaság és az ember szabadságának feltétlen híve vagyok. Amennyit lehet, szeretnék ebből elérni helyben, még ha tudom is, hogy az országban ezzel ellentétes folyamatok zajlanak éppen.

 

– Milyen fejlesztésekre lát igényt, és melyeket kell mindenképpen megvalósítani?

Mindenképp folytatni kell a 4-es metró építését mindkét irányba. Tudom, ez nem a mi hatáskörünk, de harcolnunk kell érte, mert ez ad értelmet a meglévő szakasznak. Felülvizsgálnám a Gomba helyzetét. Visszanyúlnék az eredeti pályázatra benyújtott, szívet melengető tervekhez. Újból át kellene gondolni a Parkszínpad hasznosítását. Szabad hozzáférésű Wi-Fit telepítenék minden fontosabb csomópontra (ez részben most is megvan, de jószerével használhatatlan).

 

– Milyen lehetőségeket lát a Fővárosi Önkormányzattal való együttműködésre?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak, egy picit vissza kell tekintenünk. A választás kiírása előtt néhány héttel, a tisztességes politizálás látszatát is felrúgva, saját hatalmi szempontjai szerint, ám a fővárosban élő emberek érdekeire fittyet hányva, a Fidesz átírta az önkormányzati törvény Budapestre vonatkozó részét. A közgyűlésbe kizárólag győztes vagy vesztes polgármesterjelöltek kerülhetnek, miáltal atomjaira hull szeretett városunk. Mivel a polgármester egyben budapesti képviselő is lesz, így a kérdését akár úgy is fordíthatnám, hogyan kíván együttműködni sajátmagával? A Liberálisok javaslata a kerületek és a főváros viszonyára az úgynevezett city koncepció, amelyről az érdeklődő bővebb leírást talál ahttp://liberalisok.hu/?p=1510 oldalon.