Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Pályázati felhívás XI. kerületi sportegyesületek, sportszervezetek részére

A pályázat célja, hogy támogatásban részesítse a kerületi székhellyel rendelkező sportszervezeteket, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető verseny-, és szabadidős sporttevékenységet, testedzési alkalmat biztosítanak a kerület lakossága számára.

Előnyben részesülnek azok a sportszervezetek:

  • mint élsport: amely szakosztály sportolói a magyar bajnoki rendszerben szerepelnek, felmenő korosztályos rendszerben biztosítja az eredményes sportolási lehetőséget, hazai és/vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el,
  • mint utánpótlás-nevelés: amely szakosztály sportolói a magyar bajnoki rendszerben szerepelnek, felmenő korosztályos rendszerben biztosítja az eredményes sportolási lehetőséget, rendelkeznek igazolt és nem igazolt sportolókkal, különös tekintettel az újbudai lakosokra (minden utánpótlás korosztályban),
  • mint, szabadidősport, amely működésével biztosítja a gyerekek, családok és fogyatékkal élők főként kedvtelésből, az egészség megőrzéséért, a szabadidő hasznos eltöltéséért végzett folyamatos testedzés lehetőségét
  • mint helyi sportszervezet: amely minél nagyobb létszámban rendelkezik újbudai lakosú tagsággal (igazolt és nem igazolt tagokkal egyaránt.)