Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

2007

Az első adástól az utolsóig

A MAGYAR RÁDIÓ KARINTHY SZÍNPADA alapítására 1973-ban úgy kaptam engedélyt, hogy a lépcsőn összefutottam főnökömmel, Bozó Lászlóval, a rádió akkori főrendezőjével. és szó szerint az alábbiakat eszmecseréltük:

Mi lesz veled egészségügy?!  
 

Az egészségügy problémáiról beszélt Mikola István a Budai Klub Galéria december 4-i Közéleti Estjén.

Idén a kórházban fekvőkhöz is benézett a Mikulás  
 

A Szent Imre Kórház betegei nem sokat szomorkodhattak december 6-án. A Mikulás hozzájuk is eljött Kegye János pánsípművész személyében. A bentlakók még a kerületi kisiskolásoktól is kaptak ajándékot.

Tisztelt Képviselők, a segítségüket kérjük!

A Különélő szülők és gyermekeik érdekvédelmi Egyesülete szeretné felhívni a képviselők figyelmét az egyesület munkájára, célkitűzéseire, melynek megvalósításához az ő segítségükre is szükségünk van. Megalakulásuk nagyon komoly társadalmi probléma erősödése miatt várt elkerülhetetlenné.

Ilyen még nem volt Újbudán!  

A Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium tanulói felfigyeltek az Önkormányzat adventi felhívására, és az iskola minden tanulója (502 gyermek) elkészített 1-1 méter karácsonyi girlandot. A saját készítésű, 500 méteres fűzért november 30-án felajánlják a XI. kerület karácsonyfájára.

Életmentő Egészségügyi Kártya - közel 18 ezer embert érint évente

Magyarországon évente 18 ezer ember kerül olyan helyzetbe, amikor rossz egészségi állapota, vagy az őt ért baleset miatt képtelen kommunikálni. Ezekben az esetekben nagy segítség lenne, ha a mentőorvos többet tudna a betegről. A Kor Kontroll Társaság idősödj egészségesen jelmondattal egy egészségügyi életmentő kártya bevezetésével szeretne hozzájárulni ezeknek az eseteknek a megoldásához.

Horthy tetteit méltatták a MIÉP székházban  

Horthy Miklós életéről tartott előadást Kosaras Péter Ákos történész a kerületi MIÉP irodában. A politizálástól sem mentes előadáson a budakeszi történelemtanár számos párhuzamot vont az akkori és a mai politikai helyzettel.

Ötletbörze Kelenföld és Őrmező között  
 

Mire sínen lesz a metró a felszínt is rendezni kell. A fővárosi és a kerületi önkormányzat által kiírt ötletpályázat eredményéről rendeztek lakossági fórumot Őrmezőn.

"Együtt, Újbudán" - Guinness-rekord kísérlet  
 

Kedves Látogatók, kedves Jelentkezők ! A szervezők megértéseteket kérik, amiért az idén április 11-re tervezett közös éneklés még egy kicsit várta magára. Nagy fába vágtuk a fejszénket, és az idő kevésnek bizonyult. Továbbra is várjuk regisztrációitokat, leveleiteket, hamarosan friss információkkal jelentkezünk! További szép tavaszt mindenkinek, a szervezők

A Feneketlen tó a csöppségek szemében - a Csicsergő ovisok alkotnak  
 

A Kerület Napja alkalmából a Csicsergő Ovi minden évben kiválaszt egy nevezetes és közismert helyet Újbudán, ahová ellátogat a csöpségekkel, majd megalkotják a helyszínt gyurmából és nádból. Múlt évben a Gellért hegyen voltak, idén pedig a Feneketlen tavat tanulmányozták.

Oldalak