Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

2011

Balett mindenkinek  

Minden tánc alapjára, a balettre sokan az egész életen át tartó kemény edzések világaként és a tökéletes balerinák elit művészeteként tekintenek. Pedig a művészi sportot lehet könnyedén, hobbiként is művelni, ezzel pedig rengeteget tehetünk testi-lelki egészségünk, ritmusérzékünk és tánctudásunk fejlesztéséért. A balettozásra ráadásul itt a kerületben is van lehetőség.

Eszék - junior válogatott viadal  

Kedd délben indult el a 70 fős magyar küldöttségünk Budapestről, hogy részt vegyen a junior korúak hagyományos regionális válogatott versenyén Horvátországban. Már csak az is fantasztikus érzés volt, hogy a sok vidéki versenyző közt fővárosiként minden utcát és teret, nevezetes épületet sajátomként csodálhattam meg a városból kifelé jövet, mi több, a Lágymányosi hídról legurulva a BEAC pályát is láthattuk egy pillanatra (mikor e sorokat írom, épp a Dráva felett járunk)... leírhatatlanul kellemes érzés volt.

Új logót kap a Karinthy Színház  

A Karinthy Színház élete az elmúlt évben folyamatos megújulásban telik. Az évadban jelentősen felfrissítette repertoárját, átépítették a nézőteret, Karinthy Márton színigazgató pedig szeptembertől újabb meglepetést ígért a nézők számára. Néhány hónapja logo pályázatot hirdettek, melynek segítségével a teátrum egész arculata megváltozik majd. A győztes munkákat a Hadik kávéházban mutatták be.

60+ Médiaműhely: Játék + szerep = szerepjáték!?

Az internet térhódításával majdnem egy időben jelentek meg a virtuális térben játszható játékok. Biztos Ön is játszott már a Honfoglalóval, vagy a közösségi oldalakon található más egyéb online játékkal.

Koncertek minden mennyiségben  

A legszélesebb közönséget a két napon át tartó koncertsorozat vonzotta az Öböl Fesztiválon. A nagyszínpad zenei sokszínűségét világzenei, etno, jazz, és komolyzene koncertek adták, de a Duna partról a táncbemutatók sem hiányozhattak.

A fesztivál a kicsiknek is szólt  

Az Újbudai Öböl Fesztivál a kisgyermekes családoknak kedveskedett talán a legtöbb programmal. A Cimbora játszóház, a népi játékok, a Meseliget és a gyermekszínpad előadásai mind a kicsik szórakozását szolgálták.

Sárkányhajó Fesztivál és szabadidősport a Duna Partyn  

Az Öböl Fesztiválra kilátogatók a sportban is megmutathatták, ki a legény a Kopaszi gáton. A budapestiek nemcsak látványos aerobic és torna bemutatókat láthattak, de maguk is rögtönzött edzéseken és fittségi felmérésen vehettek részt. A fesztivál leglátványosabb és legizgalmasabb sporteseménye pedig az V. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál "B" ligás bajnoksága volt.

Szeptembertől kétszázzal több gyermek járhat óvodába  

Negyvennél is több előterjesztést tárgyaltak június 23-án a képviselő-testület tagjai. A hosszúra nyúlt ülésen szavaztak a kerület óvodai férőhelyeinek bővítéséről, a közterület-felügyelet vezetőjének személyéről, a polgármester jutalmáról, a hajléktalanok ellátásáról, az országzászlókról, az ötletpályázatról.

Budafoki út 9-11. - Régen még kilátással a Dunára  

Amikor 1904-ben a Budafoki út 9-11. szám alatti ház megépült, még semmi nem takarta el a kilátást a Dunára, így ablakaiból a folyóra lehetett látni. Az épület jellemzői hasonlítanak a környékbeli Budafoki és Bartók Béla úti ingatlanokhoz, amelyeket a múlt század elején közel egy időben építettek, ugyanis megnőtt az igény a nagyobb polgári lakásokra, ez a terület pedig kiválóan alkalmas volt klasszikus bérházak építésére.

Zumbára fel!  

Forró, déli ritmusok és latin táncalapok. Erre épül az új őrület, a Zumba fitness, amely mára meghódította az egész világot. A Kolumbiából származó sportág ráadásul nemcsak kitűnő szórakozás, de még fogyni is lehet a segítségével. A kerületiek az FMH-ban próbálhatják ki az izgalmas tornát.

Oldalak