Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 28. vasárnap, Emil, Csanád

60 plusz program

Pünkösd

Pünkösd ma a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, a Húsvétot követő ötvenedik nap, az egyház születésnapja. Jézus Krisztus föltámadása után negyven nappal tanítványainak szeme láttára az Olajfák hegyéről fölment a mennybe az Atyához. Az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. Ez a nap az Áldozócsütörtök, mely a hívek egyszeri áldozásának, s a gyermekek elsőáldozásának is a napja. Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe.

Kalandozások a művészetek világában  

2023május3010:30

A művészeti program célja, hogy megérthessük, élvezhessük és – kedvünk szerint – gyakorolhassuk a különböző művészeti ágakat. A képzőművészetek különböző ágairól szóló előadások mellett minden alkalommal lehet valami szépet alkotni – ígérik a szervezők.

Kertünk virágai

Az üdén zöldellő pázsit százszorszéptől, nefelejcstől, ibolyától tarkán virít. Szinte nap, - mint nap új virágok nyílnak, s teszik pompázatossá a kerteket, mezőket. És már bontja mézédes virágját az orgona, az írisz, a nárcisz.

Kézzel készült papírcsodák - Origami 2023.05.  

2023május2214:00

Az origami, a papírhajtogatás japán megfelelője, négyzet alakú papírból kiindulva készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül.

Kézzel készült papírcsodák - Origami 2023.04.  

2023április2414:00

Az origami, a papírhajtogatás japán megfelelője, négyzet alakú papírból kiindulva készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül.

Oldalak