Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Hoffmann Tamás

Újabb társelnöke van a BÖSZ-nek  

Hassay Zsófiát (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármesterét választották a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) társelnökévé. Az alelnöki tisztséget Kovács Péter XVI. kerületi, Riz Levente XVII. kerületi és Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester tölti be.

Minden, amit tudni kell a CSOK-ról  

Eddig több, mint 70 milliárd forint értékben igényeltek CSOK támogatást a családok, a kifizetett kamattámogatás is meghaladja az 50 milliárd forintot – mondta Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter a legutóbbi lakossági konferencián. A fórumon a CIB bank és az ingatlan.com szakértői adtak tájékoztatást az otthonteremtési programról. Simicskó István elmondta, a CSOK az egyik pillére a kormány családtámogatási rendszerének, amelyet nemrég az igényekhez mérten változtattak meg, hogy minél többen beléphessenek a rendszerbe.

Humorral nevelni, szeretettel oktatni  

Hogyan lehet elérni, hogy a gyerekek reggelente ne kötelességből menjenek iskolába, hanem várakozással telve nézzenek mindennapjaik elébe? Erre keresték a választ a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott köznevelési konferencia résztvevői.

Menza: módosul a közétkeztetési rendelet  

Három ponton módosul a tavaly életbe lépett menza rendelet, közben pedig elindult a legjobb közétkeztetőt kereső „Élj könnyebben!” kampány. Ezek részleteiről tartott sajtótájékoztatót a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolában Novák Katalin államtitkár.

Óvodai KRESZ-tanpálya Őrmezőn  

Idén már a második óvodai KRESZ-tanpálya is elkészült a kerületben - az önkormányzat kiemelt célja a gyerekek biztonságos közlekedésre tanítása.

Sportolási lehetőségek a multimédia világán keresztül  

A Kerület Napja alkalmából idén is megrendezte az általános iskolásoknak szóló Multimédiás Versenyt az Újbudai Pedagógiai Iroda. A szabadidő hasznos eltöltésére, a sportolási és túralehetőségekre vonatkozó helyi vetélkedőn több tucat diák vett részt.

Séták helyszínei egy fotókiállításon  

Bikás Park, Feneketlen-tó és táncoló párt ábrázoló szobor - egy újbudai séta helyszínei, amelyek örök emlékül szolgálnak a fotósnak. A 60+ Fotókör tagjainak képekből nyílt tárlat a Szenior Programközpontban.

Díszdiplomásokat és pályakezdőket köszöntöttek  

Ünnepi előadással, fogadással és virággal köszöntötték a kerületben élő és az idén jubiláló orvosokat, gyógyszerészeket, valamint pedagógusokat a Kerület Napja alkalmából. Az ötven, hatvan, hatvanöt és hetven éve diplomázottakon túl pályakezdő pedagógusokat is köszöntöttek Újbuda vezetői a Danubius Hotel Flamencoban.

Városrészek Közötti Futás 2016  

Bár az időjárás idén nem volt kegyes, mégis sokan vállaták, hogy teljesítik a kitűzött célt a Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futáson, amit Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezett meg az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. november 12-én szombaton.

 A testvérvárosok delegáltjai is megérkeztek a Kerület Napjára  

Hét partnervárosi delegáció érkezett Újbudára a Kerület Napjára. A vendégek és Hoffmann Tamás polgármester egyetértettek abban, hogy a települések között kapcsolatok erősek és gyümölcsözőek. A delegációk a tavaly felavatott – a partnertelepülések irányát mutató – Bocskai úti oszlopnál helyezték el virágcsokraikat.

Sportösztöndíjasok és diákolimpikonok  

Hagyományosan a kerület napjához kötődő ünnepi hét keretein belül hirdették ki a Diákolimpia legjobb újbudai sportolóit, valamint a Papp László Sportolói Ösztöndíj nyerteseit az önkormányzat dísztermében november 10-én.

Oldalak