Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. csütörtök, Ivett, Frida

oktatás

Budapest növekedési iránya is a kerület felé mutat  

A korábbi évekkel ellentétben nem februárban, hanem már januárban elfogadhatta az önkormányzat képviselő-testülete az idei költségvetést. A 2017-es előkészítése pedig korábban kezdődik, hogy lehetőség szerint decemberre elkészüljön az anyag, ami hatékonyabb tervezést biztosít a városvezetés számára. A múlt évről és az idei év terveiről beszélgettünk Hoffmann Tamás polgármesterrel.

A38: a hangok, fények, képek világa  

Február 15-ig lehet jelentkezni az A38 Hajó technikai iskolájába, az Akadémia38-ba. Ehhez kapcsolódóan február 6-án nyílt napon mutatták be a hangosítás, a világosítás és a mozgóképgyártás világágát az érdeklődőknek.

Még két hétig lehet beadni a felsőoktatási jelentkezéseket  

Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. Az idén három helyet díjmentesen lehet megjelölni és összesen hat helyre lehet kérelmet beadni. A jelentkezőknek több helyen változásra kell számítaniuk az állami ösztöndíjas képzések előzetesen meghatározott ponthatárainál.

Itt vannak keresztféléves pontszámok  

Nyilvánosak a februárban induló képzések ponthatárai. A keresztféléves képzésekre idén csaknem öt és fél ezren jelentkeztek, közülük 4388 felelt meg a feltételeknek, és kezdheti meg tanulmányait februárban.

A keresztféléves felvételi eljárásban alapképzésre 353, felsőoktatási szakképzésre 115, mesterképzésre pedig 3920 hallgatót vettek fel. Az eljárásban főként mesterképzéseket hirdettek meg az intézmények – közölte az Oktatási Hivatal.

Újbuda támogatja a kerületi iskolák eszközbeszerzéseit  

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Újbudai Köznevelési Konferenciát a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, ezúttal november 24-én. A rendezvény fő témája a 2013-ban bevezetett közoktatási reform volt, aminek hatására jelentős változások történtek az iskolákban. Ezekkel a felszólalók elégedettek voltak.

A Prezi az oktatásban is kiteljesedik  

Budapest School néven, két helyszínnel kezdte meg működését a Prezi-alapítók és társaik által létrehozott magánóvoda és -iskola Budapesten, ahol vegyes életkorú és különböző társadalmi környezetből érkező gyerekek tanulnak együtt speciális módszerekkel. Az egyik intézmény, a Hadik-ház, a Bartók Béla úton található. Az alapítók - köztük a nemzetközi szinten is jegyzett magyar cég - ezzel a kísérlettel arra keresi a választ, hogyan lehet a másfél évszázada megtervezett iskolamodellt a 21. századhoz adaptálni.

Különleges helyről kaptak adományt a különleges gyerekek  

Ötezer dollárnyi összegben kapott adományt Tajvan magyarországi képviseletétől a Vadaskert Általános Iskola. A projektort, a nagyméretű lapos képernyős TV-t, valamint a nyolc laptopot november 6-án vette át az intézmény vezetése.

Nyelvi innováció a Bárdosban  

Új oktatási módszerekkel segítik a nyelvi képzést a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az Erasmus+ Mobilitási Projektnek köszönhetően több pedagógus is részt vett külföldi továbbképzésen, tapasztalatikat összegezik, majd beépítik a fejlesztési tervekbe.

Hó végéig érvényesek az előző tanév diákigazolvány-matricái  

Október végéig használhatók az előző tanévben kapott diákigazolvány-matricák – figyelmeztet a Máv-Start Zrt. Azaz novembertől csak az érvényes igazolvánnyal rendelkezők válthatnak kedvezményes menetjegyet, illetve bérletet a vonatokra. A vonattársaság kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényességéről.

Újragondolták a Dohánygyár épületeit  

Újragondolták a Dohánygyár épületeit

A Lechner Tudásközpontról és az egykori Dohánygyár épületével kapcsolatos előadásokat tartottak a Corvinus Egyetem tájépítészeti workshopjának végén a mester szakos hallgatók, szeptember 25-én. Feladatuk szerint a komplexum jelenlegi hasznosítását gondolták újra.

Októberig pályázható az Erasmus+ program  

Október elsejéig még egymillió euróra, azaz több mint 300 millió forintra lehet pályázni az Erasmus+ program ifjúsági részében - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.

Tanévnyitó konferencia: folytatni kell a megkezdett feladatokat  

Tanévnyitó konferencia: folytatni kell a megkezdett feladatokat

Újbudai pedagógusoknak tartottak tanévkezdő konferenciát szeptember 9-én a Polgármesteri Hivatal épületében. Az eseményt Újbuda Önkormányzata, a Klébelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete valamint a KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. szervezte.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×