Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

sport

Nagy, morcos medvék  

Fotó: Mudra László

Ha annak idején nem locsolják fel téli időszakban a Bikszádi utcai iskola sportpályáit, hogy az odajárók korcsolyázhassanak, akkor talán nem a XI. kerület adta volna Magyarországnak az egyik legnagyobb jégkorongozót. Kangyal Balázs játékosként ott volt Szapporóban, amikor 2008-ban a magyar jéghoki-válogatott megnyerte a divízió 1-es világbajnokságot, és ezzel feljutott az elitet jelentő A-csoportba. Az Újbudán nevelkedett sportember szívügye, a MAC bajnok és kupagyőztes lett, sőt, másfél éve a Szuperkupát is megnyerte. A csapat ekkor vette fel Újbuda nevét.

Újbudai tűzoltók a Zúzmara Félmaratonon  

A hideg sem tántorította el az XI. kerületi tűzoltókat, hogy induljanak január 12-én a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválon. A csapathoz Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő is csatlakozott.

Az Aranycsapat – és ami utána következik  
 

A diplomataként és futballistaként is ismert történész, Borsi-Kálmán Béla a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetének tükrében mutatja be a magyar labdarúgás sikeres korszakát és hanyatlását.

Kisbán Zsófia az év legjobb maratoni kenusa  

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség évzáró gáláján ünnepélyes keretek között átadták az év legjobbjainak járó elismeréseket. A Lágymányoi Spari versenyzője, Kisbán Zsófia többszörös Papp László sportolói ösztöndíjas idén az év maratoni női kenusa címet is elnyerte.

Az OSC is gyászolja Szívós Istvánt  

November 26-án, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázót, az OSC hétszeres magyar bajnokát. A sportoló életének 72. évében hunyt el november 10-én.

Újbudai tűzoltók sportsikerei  

Idén tizenhatodik alkalommal rendezték meg a K&H Mozdulj! Balaton maratoni és félmaratoni futóversenyt, ezúttal november 16-17-én. A sporteseményen a XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóság állománya is indult.

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket  
 

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

Városrészek Közötti Futás Újbudán  
 

A Kerület Napjához kötődő Városrészek Közötti Futást minden évben a Bikás Parkban rendezi meg Újbuda Önkormányzata. Idén november 9-én került sor a sportos családi napra.

Újbudai tűzoltók a NATO-futáson  

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a NATO-futást Budapesten. A sporteseményen a katonai szövetség tagországait képviselő katonák, diplomaták, politikusok és érdeklődők 10 és 4 kilométeres távok között választhattak.

Akrobatikus rock'n'roll: újbudai csapatok szereztek világbajnoki címet  

Harmadszor is megvédte világ- és Európa-bajnoki címét a „The Szupergirls” akrobatikus rock and roll női nagyformáció a prágai Akrobatikus rock'n'roll Női Formációs világbajnokságon és a Lány Formációs világbajnokságon. Junior lányformációk közül a Party Team világ- és Európa-bajnok nagyformáció is elhozta az aranyérmet. Mindkét társulat az újbudai Rock and Magic SE csapata, akik minden létező rekordot megdöntöttek már a lányformációs kategóriában.

Oldalak