Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

sport

Még lehet nevezni a SPAR BUDAPEST Maratonra  

Eddig közel 900 magyarországi településről és 84 országból jelentkeztek a 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválra. A rendezvényt október 6-7-én tartják, a versenyközpontnak az ELTE Lágymányosi Campusa ad helyet.

Fejlődés, kiszámíthatóság, biztonság  

A következő években dől el, milyen lesz Újbuda a következő évtizedekben – mondja Hoffmann Tamás, aki szerint a digitalizáció jelenti az egyik fontos fejlődési irányt. Újbuda polgármestere elkötelezett, hogy a kerületben csak olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek a jövőbe mutatnak és az itt lakók érdekeit szolgálják.

Újbudai tűzoltók sikerei  

Újbudai tűzoltó is tagja volt annak a csapatnak, amely bronzérmet szerzett a második alkalommal megrendezett 3D íjászat világbajnokságon, irányzék nélküli kategóriában. A XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából többen is indultak a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton.

Ajándékok a sporttáborok lakóinak  
 

Több héten át tartott az önkormányzat és a StarSport Akadémia közös tábora a Nyéki Imre Uszodában.

A gyerekeknek sportoláshoz és strandoláshoz hasznos ajándékokat kaptak.

Kétszeri halasztás után mégis lesz Balaton-átúszás  

Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján július 14-én, szombaton megtartható a 36. Lidl Balaton-átúszás. Erről a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével döntött a versenyt szervező bizottság.

Ismét elmarad a Balaton-átúszás  

Másodszor is elhalasztották a 36. Lidl Balaton-átúszást. A szervezők ezúttal is az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás előrejelzésére hivatkoznak; döntésüket a Balatoni Vízirendészet parancsnokával közösen hozták meg. 

Ismét megrendezték az orvosok teniszbajnokságát  

Idén 34. alkalommal rendezték meg az orvosok teniszbajnokságát a kerületben. A háromnapos sporteseményen az ország legjobb, orvosi diplomával is rendelkező teniszezői mérkőztek egymással. A tornát Molnár László alpolgármester nyitotta meg a Feneketlen-tónál lévő Park Teniszklubban június 22-én.

Újbudai sportsikerek Prágában  

A Gazdagrét-Törökugrató utcai Általános Iskola focicsapata Prága 5. kerületében játszott. Az iskola diákjai első helyezést értek el a 11 évesek között.

Díjazták a diákolimpia legjobbjait  

Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, amelynek díjátadójára az önkormányzat dísztermében került sor. Újbuda a korábbi évekhez hasonlóan mind az eredmények, mind a résztvevők számában kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 2017/2018-as tanév sportversenyein.

Újbudán tartják a Mozgás Éjszakáját  

Közel 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők jövő szombaton az Ötpróba mozgalom kiemelt eseményére, a Mozgás Éjszakájára, amelynek ezúttal új helyszín, a Műegyetem rakpart és a Pázmány Péter sétány ad otthont. A 21 órától másnap hajnali négyig tartó programon a részvétel ingyenes.

Május 30. a Kihívás Napja  

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, Magyarország 1991-ben kapcsolódott a mozgalomhoz. Hazánkban eddig összesen mintegy 1600 település vett részt a vetélkedésben. Az idei programot a Magyar Szabadidősport Szövetség (Masport) koordinálja. 

Mesés gyermeknap a Bikás parkban  
 

Ismét a Bikás parkban ünnepelte a gyermeknapot Újbuda. Idén tematikája is volt az egésznapos fesztiválnak, több program is a mese köré szerveződött május 27-én. A gyerekeknek jelmezversenyt is hirdettek, miközben rengeteg játék és színvonalas színpadi programok vonzották a tömeget. A rendezvény fővédnökei Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester voltak.

Újbudai atléták versenyeztek a bulgáriai Ruszében  

Idén is meghívást kaptak a bulgáriai Rusze városába a kerületi atlétikai verseny döntőjén legjobban teljesítő középiskolások. A József Attila Gimnázium diákjai egy nemzetközi versenyen vettek részt, indultak 100 illetve 800 méteres síkfutásban, távolugrásban, valamint súlylökésben.

Oldalak