Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. kedd, Melinda, Vivien

Újbuda

December 5-én újra megnyílik a jégpálya a Bikás parkban

Idén is ünnepi hangulatban indul a korcsolyaszezon Újbudán: december 5-én, pénteken 17 órakor hivatalosan is megnyitja kapuit a Bikás park közkedvelt 38×20 méteres jégpályája. A kerület egyik legnépszerűbb téli találkozóhelye február végéig várja a sportolni, kikapcsolódni vágyókat – az üzemelés időtartama az időjárás függvényében változhat.

Újbuda Senior Sportpróba: Kortalan lelkesedés és rekordrészvétel - fotók

Az idei Újbuda Senior Sportpróba ismét bebizonyította, hogy a mozgásszenvedélynek és a versenyszellemnek nincs valódi életkora, illetve korlátja. A remek hangulatú rendezvényen mintegy 100 résztvevő mérte össze tudását összesen 10 sportágban, köztük olyan, a programba frissen bekerült számokban is, mint a cornhole vagy a petanque.

Generációk Újbudája

Ismerje meg a kerületünk 60+ programját,

valamint a szociális és gyermekjóléti intézményeit

és azok által nyújtott lehetőségeit.

Oldalak