Újbuda sportlétesítményeiben is szigorodnak a maszkszabályok
Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. közleménye a november 2-től, azaz hétfőtől szigorodó maszkszabályok kapcsán.
Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. közleménye a november 2-től, azaz hétfőtől szigorodó maszkszabályok kapcsán.
Az OSC fölényesen nyert a DVSE vendégeként kedden az E.ON férfi vízilabda ob I 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Dunaújvárosban szerezte meg ötödik győzelmét a MAC HKB Újbuda a jégkorong Erste Ligában. Nagy Krisztián mesterhármassal járult hozzá az 5-4-s sikerhez.
Az OSC-Újbuda öt góllal nyert a Nyéki Imre Uszodában, a Kaposvár ellen a férfi vízilabda ob I-ben, egy, a korábbi fordulókból elhalasztott mérkőzésen.
A női kosárlabda NB I-ben szereplő ELTE BEAC Újbuda egyik játékosa is megfertőződött, ezért a teljes csapat karanténba vonult.
Az akaraterő, a fizikai és mentális felkészültség, valamint a kedvező időjárás mind-mind hozzájárult Csere Gáspár szerint ahhoz, hogy a félmaraton után a maratont is megnyerje Budapesten a BEAC versenyzője.
Az OSC-Újbuda volt edzője, Vad Lajos csapata, a Vasas ellen játszott 8-8-as döntetlent a Nyéki Imre Uszodában.
A Kelen SC női NB I-es csapata 3-2-re győzött az ETO FC Győr ellen Csepelen, így megelőzte a tabellán az immáron egyedüliként nyeretlen és sereghajtó ellenfelét.
Az OSC-Újbuda kiütéses győzelmet aratott szerdán a férfi vízilabda ob I-ben, a KSI elleni, a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.
A Vasas Akadémia 14 ponttal nyert az ELTE BEAC Újbuda vendégeként a női kosárlabda NB I szerdai játéknapján.
Október 20-án, kedden, a Farkasréti Temetőben vesznek végső búcsút a paralimpiai bajnok asztalteniszezőtől, az 'Újbuda sportjáért' életműdíjjal is jutalmazott Tauber Zoltántól.
A Tatabánya legyőzése után a Szolnok pontokat vett el a nyáron alaposan átalakult és az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány által is sújtott OSC-Újbudától.
A Gyergyó ellen már az első harmadban eldöntötte a mérkőzést a MAC HKB Újbuda a hazai jégkorong-élvonalban, az Erste Ligában
Egy győzelemmel és egy vereséggel áll a MAFC két fordulót követően a férfi kosárlabda NB I B Piros csoportjában.
Zalaegerszegi győzelemmel és pécsi vereséggel folytatta szereplését az ELTE BEAC Újbuda a női kosárlabda NB I-ben.