Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet növényültetés céljából

Az akcióban lombhullató díszfára, vagy cserjére lehet pályázni. Az igénylőnek vállalnia kell, hogy a kiadott növényt az igénylésben megjelölt közterületen legalább 3 éven keresztül szakszerűen ápolja.

Beadási határidő: 2013-10-14

Pályázatot kiíró: Újbuda Önkormányzata

 

 

Pályázat leírása:

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet növényültetés céljából.

Pályázók köre:

Magánszemélyek: pályázatot nyújthat be az, akinek az ingatlana előtt nincs vagy kevés a fa, cserje.

A pályázat részletei:

Az akcióban csak lombhullató díszfára, vagy cserjére lehet pályázni. A kiültetésre kerülő fafajok meghatározásánál figyelembe kell venni az utca szélességét, a meglévő közművezetéket, a telepítésre kerülő fák lombkorona méretét, magasságát, illetve a 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 1.§ (3) bekezdését, amely szerint. "A közutak melletti fasor fahiányainak pótlása csak az adott fasor vonalába történő telepítéssel, a fasorra jellemző faj, fajta felhasználásával történhet, amennyiben annak környezeti feltételei adottak."
Az igénylőnek vállalnia kell, hogy a kiadott növényt az igénylésben megjelölt közterületen legalább 3 éven keresztül szakszerűen ápolja. Annak esetleges eltűnéséről, károsodásáról haladéktalanul értesíti a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályát.

A fák, cserjék szakszerű elültetését az Önkormányzat biztosítja, de a fenntartását az igénylőnek kell biztosítani.

A pályázatok elbírálásának módja: A pályázatok elbírálását a Városüzemeltetési Osztály végzi.

A bírálat módszere: Az egységes fasorok kialakítása érdekében az Önkormányzat fenntartja a jogot, hogy minden utcaszakaszra a benyújtott pályázatok alapján egyetlen fafaj (fasor) telepítését támogatja.
A Városüzemeltetési Osztály a nyertes pályázókat írásban értesíti.

A pályázat benyújtása:
A pályázati adatlap a ide kattintva letölthető, valamint átvehető az Önkormányzat Ügyfélszolgálatán.

Beadási határidő: 2013. október 14. 16 óra

A megadott határidőn túl beadott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

További információ:
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a 3724-565-ös telefonszámon.


Pályázat célközönsége: Minden érintett személy