Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Újévi körkérdés a testületben

Az újév első hetében Újbuda képviselőtestületének frakcióvezetőit és a polgármestert kérdeztük arról, milyen elhatározásokkal, célokkal vágnak neki a 2011-es évnek, és frakciójuk mely területeken látja a legsürgetőbb feladatokat.

Hoffmann Tamás polgármester:

Már tavaly ősszel megkezdtük az önkormányzati intézményrendszer átvilágítását, jelenleg az a legfontosabb, hogy ennek a munkának a végére érjünk. Az eredmények tekintetében pedig dönthetünk a szükséges átalakításokról.

Február közepén már a költségvetésről fogunk tárgyalni a testülettel, melyek alapján végrehajthatjuk a tervezett intézkedéseket. Költségvetési koncepciónkban kiemelt figyelmet szentelünk a nevelési intézmények fejlesztésének, a sporttámogatások kiterjesztésének és annak hatékonyabbá tételének, valamint a panelfelújítások támogatásának.

Ma már tudni lehet azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál 2011-re meghúzták a nadrágszíjat, az elvonások ezért a kerület büdzséjén is érezhetőek lesznek. Az idei szűkebb keret miatt különösen fontos, hogy a pénzek felhasználása minél hatékonyabban történjen.

Csernus László, Fidesz-KDNP:

A Fidesz-KDNP frakció a kampányban is az elsők között meghirdetett célt, a törvényes rend megteremtését szeretné az újévben megvalósítani Újbudán. A 2011-es év legfontosabb feladata tehát az lesz számunkra, hogy minden meghozott döntésben ez a szándék tükröződjön. Frakciónknak nincsenek kiemelt céljai, munkánkkal általános rendet és nyugalmat szeretnénk biztosítani a lakosság számára.

Ebben az évben elsődleges törekvésünk, hogy a testület által korábban elindított ügyeket továbbvigyük, ugyanakkor meg kell keresnünk azokat az új irányokat is, melyek tovább javíthatják az itt élők életminőségét.

Bács Márton, MSZP:

Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, az új vezetés, annak ellenére, hogy egy jól működő hivatalt és kerületet örökölt, kapkodásba kezdett. A polgármesteri kabinet rendkívüli testületi ülések sorozatát tartotta az elmúlt időszakban, holott ezeket az ügyeket a rendes ülés keretein belül is megtárgyalhattuk volna.

Azt, hogy az új vezetés még nem talált magára, annak tulajdonítom, hogy nem a hivatal irányításába próbálnak beletanulni, hanem minden energiájukkal az előző vezetésre nézve terhelő adatok után kutatnak. Eddig nem jártak sikerrel, de ha végre a lakosság szolgálata lesz napirenden, a szocialista frakció minden segítséget meg fog adni.

Szomorúan konstatáltuk, hogy a testület az év végén éppen a szociális területen hozott megszorító intézkedéseket, de idén mindent meg fogunk tenni, hogy kompenzáljuk az okozott hiányt.

Gajárszki Áron, LMP:

A kerületi LMP frakció számos előterjesztést fogalmazott meg az újévre, így biztosíthatom támogatóinkat, hogy minden testületi ülésen hallatni fogjuk a hangunkat. Ezek közül fontos megemlítenem azt a januárban benyújtandó javaslatunkat, amely a rendkívüli hideg okán újabb éjjeli menedékhelyet biztosítana a hajléktalanoknak. Mivel Budán a XI. kerületben él a legtöbb hontalan, és a budapesti utcákon éjszakázók ötöde itt tölti mindennapjait, elengedhetetlen, hogy tegyünk valamit az érdekükben.

Az új esztendőben is küzdeni fogunk a kerékpáros közlekedés feltételeinek javításáért, azok rendeletben történő szabályozásáért, és a bölcsődei férőhelyek bővítéséért.

Az LMP az év elejétől havi rendszerességgel filmklubbal jelentkezik, a beszélgetéssel egybekötött tematikus vetítéseken pedig egy-egy országgyűlési képviselőnket is vendégül látjuk majd.

Kerékgyártó Krisztina, Jobbik:

Boldog újévet és szebb jövőt kívánok minden kerületi lakónak. A sok nehézség ellenére elmondhatjuk, hogy Újbudán valóban elkezdődött a szebb jövő, hiszen az önkormányzat intézményeit és a költségvetési szerveket érintő átvilágítása nyomán decemberben már egy ügyészségi feljelentés is megszületett, amelyet előre láthatóan több is követ majd.

Mivel a Jobbik szívén viseli a szociálisan nehéz helyzetbe került emberek, így a gyermekes családok, és idősek helyzetét, azt szeretné, ha az újévben bőkezűbben támogatná őket az önkormányzat. Tenné ezt a kerület vezetése abból a pénzből, amelyet az ésszerű és törvényes gazdálkodás következtében takarít meg.

Közbiztonsági tanácsnokként arra is törekedni fogok 2011-ben, hogy átláthatóvá és hatékonnyá tegyük a szférában szereplő cégek rendszerét. Ma számos közbiztonsági feladatot többszörösen fizet ki az önkormányzat, hiszen több céget bíz meg ugyanazzal a munkával. A feladatmegosztás és a finanszírozás racionalizálásával a polgármesteri vezetéssel közösen meg fogjuk oldani a kérdést.

(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)